Sepsiszentgyörgyi Református Vártemplom

Isten hozta honlapunkon!

A nagyszülők

Néhány sort a nagyszülőkről is írnunk kell, hiszen nagyon sok családban három generáció él együtt. Vagy talán a nagyszülők háza, otthona az, ahol a nyarat töltik az unokák, vagy ahol „őrzik” őket.

Egyre több az olyan gyermek, akit nagyanyja, vagy nagy apja visz el a templomba, s tőlük tanul meg imádkozni. Tőlük hall előszőr Istenről, Jézusról, a Bibliáról. Ne akadályozzuk őket ebben a nagy hatású hitoktatásban! Gyermekünket egy életre szóló és éltető emléktől fosztanánk meg, szüleinket pedig szeretetük kiáradásában gátolnánk.

Egy életre befolyásolta katolikus nagyanyám egy mondata „ökumenikus” gondolkodásomat. Gyakran elmondta a különböző felekezetekre értve: közelebb Jézushoz, közelebb egymáshoz. És elvitt a református templomba, ha nála tölthettem a nyarat.

Gyermekünknek is szüksége van arra a felhőtlenebb, gondtalanabb szeretetre, amit a nagyszülőtől kap, akik sokszor utolsó földi örömüket látják az unokákban. És valami ősi, olthatatlan vággyal, búcsúzóösztönnel, meg akarják őket hódítani. Csak, hogy megélhessék életük utolsó nagy örömét, sokszor még az „ingyen cseléd” szerepét is vállalják.

Ne éljük vissza ezzel! Az öregedő ember hamarabb fárad. Vegyük észre: - Nagymama szeretne lepihenni. Nagypapa elbóbiskolt. Jancsika, most ne mássz fel a térdére.

De a nagyszülőt nem jogosítsa fel sajátos helyzete arra, hogy agresszíven beleszóljon a harmadik generáció nevelésébe. Segítheti azt, de vigyázzon, ne váljék akadállyá, visszahúzó tényezővé.

Egy fiatal anya mondta egyszer: anyámat már a szomszédban is „bezzeg” néninek hívják. Reggeltől estig csak ezt hallom: Bezzeg az én fiatalkoromban… vagy, bezzeg amikor te voltál kislány… Megőrjít vele, de mit csináljak – ő vigyáz a gyerekre.

Alakulhat másképp is, úgy, hogy vonzó központ, összetartó erő a hívő nagyanyó vagy nagyapó a családban.

Még valami: jó, ha tudjuk, gyermekünk ösztönösen megérzi, mit szabad a nagyszülőknél, és mit szabad otthon. Hogy sok mindent kérhet a nagypapától, de eszébe sem jut, hogy ugyanazt az apjától kérje. A nagyszülők mást nyújtanak csupán, és erre a „más”-ra szükségük van nekik is, de unokáiknak, gyermekeinknek is. Szeretetlenség volna megfosztani őket ettől.

Gyökössy Endre

Csörgey Éva: Nagymamácska

 

Haja fehér volt. Hófehér,

és mindig sima, mindig rendes,

arca kerek volt, szava csendes,

ajka piros volt, mint a vér.

 

Sötét ruháján csipke díszlett

És nem volt nála szebb anyóka.

Üres az asztal már azóta,

Ó, míg velem volt, minden ízlett.

 

Én tíz voltam - ő hetvenöt.

És könnyes szemmel ma is látom,

hogy soha nem volt jobb barátom,

sem azután... sem azelőtt.

 

Pedig csapás rá sok szakadt;

dolgozott, s közben temetett

férjet, rokont és gyereket,

de lágy mosolya megmaradt.

 

S bár átélt nyolcvannégy nyarat,

mosolya még nem változott;

az mindig enyhülést hozott,

az idő bárhogy is szaladt.

 

De egyszer mégis itt hagyott...

Nem bírta már az életet.

Neki küldöm ez éneket,

s a szempillámon könny ragyog.

 

Kis finom, fehér porcelán

volt ő nekünk... s jaj eltörött!

Csak lelke él még... mely örök,

s vigyáz távolból ránk talán...