Sepsiszentgyörgyi Református Vártemplom

Isten hozta honlapunkon!

Kedves konfirmálók, tisztelt ünneplő gyülekezet! Istennek hála, hogy a mai napon, virágvasárnap sor kerülhet gyülekezetünk fiataljainak a konfirmálására. Ugye emlékszünk a konfirmáció szavunk jelentésére? Megerősítést jelent. Ma 21 fiú és 20 lány erősíti meg hitét, mivel hiszik és vallják azt, hogy most is Jézus Krisztusnak evangéliuma, Istennek ereje minden hívőnek üdvösségére; hiszik és vallják azt, hogy most is Jézus Krisztus az egyetlen közbenjáró Isten és ember között; hiszik és vallják azt, hogy most is egyedül a Krisztusba vetett hit által igazulunk meg ingyen, Isten kegyelméből.

Nemcsak a konfirmálók, hanem velük együtt mi is megerősödünk azáltal, hogy velük együtt ugyanazt hisszük és valljuk, éppen ezért vállaljuk velük az úrvacsorai közösséget, és kérjük, hogy ők is vállalják velünk az úrvacsorai közösséget, mely Jézus Krisztus kora óta a hívő népnek nagy ajándéka és lehetősége.

Ebből az Igéből azt szeretném először kiemelni, hogy amikor Jézus Krisztus feltámadt, és először megjelent a tanítványainak, akkor Tamás nem volt ott. Hiányzott abból a közösségből, ahol megjelent Jézus Krisztus. Isten hatalmas kérése felétek az, hogy ne maradjatok ki a gyülekezeti közösségből, mert akkor lemaradtok arról lehetőségről, hogy találkozzatok életetek Urával. Leginkább a gyülekezeti közösségben éled meg azt, hogy Isten téged megszólít, beszélget veled, szolgálattal ruház fel. Ezért kérünk titeket a mai napon, hogy mindig érezzétek otthon magatokat ebben a gyülekezetben.

Egy idős nő mondta el egyszer azt, hogy számára a gyülekezet olyan, mint egy meleg fészek. Igaza volt. A fészket mindig a szülők készítik el. Sokat fáradoznak azon, hogy a kikelt fiókák biztos környezetben lehessenek, hogy élvezzék a fészek melegét. De ez nem tart soká. Előbb-utóbb a fiókák felnőnek, és ők is fészeképítőkké kell hogy váljanak. Ugyanezt vehetjük észre a gyülekezetekben is. Mindig is voltak és vannak olyan emberek, akik hitben erősek, és az Isten iránti hűségben mindig elől járnak. Ők biztosítják a fészek melegét azok számára, akik sokszor megrendülnek a hitben, kételkednek sok mindenben. Nekünk azért kell imádkoznunk, hogy az ilyen kételkedők a fészek melegét élvezve és a kegyelemben növekedve eljussanak arra az erős meggyőződésre, hogy ők is – és én is – lehetnek fészekmelegítők.

Kedves fiatalok, mi azt kívánjuk nektek, hogy élvezzétek e fészek melegét. Érezzétek jól magatokat ebben a gyülekezetben. Ne essetek ki ebből a fészekből! Isten azt mondja ma nektek, hogy a boldogságot csak Jézusnál lehet keresni. Mi már nem látjuk őt, de Igéje által halljuk. Márpedig a hit hallásból van, a hallás pedig Isten Igéje által. Nektek ott kell lenni, ahol az Ige szól, mert akkor ott jelen van maga az Ige, Jézus Krisztus. Boldogok, akik nem látnak és hisznek! A Bibliában ezt mondja egy hívő lélek: Boldog az, aki hitt. Imádkozzunk azért, hogy ti ezért legyetek boldogok, mert hisztek.

Bucsi Zsolt Tamás