Imatized Sepsiszentgyörgyön
a Krisztus-hívők egységéért
2016. január 15-24. naponta 18 órától
"Arra hívattunk, hogy az Úr nagy tetteit hirdessük!" (1Pt 2,9)
Jan.15. Gyöngyvirág utcai Gyülekezet (Márkus András).
Jan.16. Evangélikus templom (Bancea Gábor).
Jan.17. Krisztus Király templom (Kovács István).
Jan.18. Vártemplom (Dávid György).
Jan.19. Szent Benedek templom (Pap Attila).
Jan.20. Szemerjai Református templom (Takács Dezső).
Jan.21. Szent Gellért templom (Incze Zsolt György).
Jan.22. Unitárius templom (Bucsi Zsolt Tamás).
Jan.23. Szent József templom (Zelenák József).
Jan.24. Belvárosi Református templom (Szabó Lajos).
A mi Urunkra, Jézusra nézzünk mindannyian.
Ez az ökumené.
ŐRÁ nézve, egy irányba haladunk – bár az lehet, hogy egyikünk bal lábbal kezdi a követést, a másikunk jobb lábbal, a harmadik sántikál, a negyedik biceg. Sokféleképpen járunk mi ezen az úton. Az egyik református, a másik katolikus, a harmadik evangélikus – de az a fontos, hogy menjen, járjon az úton, amelyre Jézus azt mondja: „Gyere és kövess engem! Azt cselekedd, amit én cselekedtem, abból próbálj valamit megcselekedni!” – Nem szabad TAN-ná aszalni a keresztyénséget! Bezárni a templom falai közé!...
Gondoljunk csak bele, hogy a keresztyénség kétezer év óta mennyi „izmust” túlélt! Ahogy néha sebzetten, néha összébb zsugorodva, néha kijjebb tágulva, de van! Amíg a rendszerek jönnek-mennek...
Logikai alapon is keresztyén lennék, mert megnézve a „statisztikát”, inkább egy olyan „tant” követek, amely kétezer éve él. Nem kell tartanom attól, hogy tíz-húsz év múlva esetleg eltűnik. Ami kibírt kétezer évet – az az én életemet is kibírja, és még kétezer évet! Jézus mondja: Ég és a föld elmúlnak, az én beszédeim el nem múlnak.” (Mt 5,18) – Én ezt hiszem.
Gyökössy Endre
Imaheti füzet és program bővebben itt:
http://meot.hu/dokumentumok/2016keresztyen/Imahet_2016.pdf