Sepsiszentgyörgyi Református Vártemplom

2013. október 13-án a délelőtti istentiszteleten idén is, Isten kegyelméből immáron másodjára megtartottuk az Idősek vasárnapját. Gyülekezetünk IKE-s fiataljai lelkesen kihordták a több mint 220 meghívót a 80. életévükben járó, valamint a 80 évnél idősebb gyülekezeti tagjainknak. Legtöbben már előre jelezték, hogy betegségük miatt nem tudnak eljönni a templomba, de megköszönték, hogy meghívtuk és azt is, hogy gondolunk rájuk. Olyan esetekben, amikor a család nem tudta megoldani az idős egyháztag templomba való elszállítását, mi segítettünk. Örömmel tapasztaltuk, voltak olyanok is, akik megkérték a családtagjaikat, hozzák el a templomba, így családtagjaikkal együtt érkeztek az istentiszteletre. A fiatalok azt is felajánlották, hogy kérésre az ünnepnapokon, amikor úrvacsoraosztás van, szívesen elmegyünk haza hozzájuk, hogy ott kiszolgáltassuk az Úrvacsorát.

Az igehirdetés alapigéjét a meghívókon is szereplő igevers képezte: „Vénségetekig ugyanaz maradok, ősz korotokig én hordozlak! Én alkottalak, én viszlek, én hordozlak, én mentelek meg.” (Ézs 46,4) Az igehirdetésben szó volt arról, hogy mennyire fontos szerepe lehet az idős embernek egy közösségen belül. A fiatalok számára valóságos kincsesbánya azoknak a jó tanácsoknak a sokasága, amelyeket az időseink nem innen-onnan olvasgattak, hanem megtapasztaltak, mert megélték őket, és levonták a tanulságot a sok megélt eseményből. Jó ezt nekünk meghallgatni és továbbadni. Ugyanakkor valóságos papi szolgálatot végeznek el akkor, amikor azt teszik, amit Jób tett, akinek elkerültek már otthonról a gyermekei, de ő minden reggel áldozatot mutatott be érettük is, hogyha netalán vétkeztek, akkor bocsássa meg Isten az ő bűneiket. Ilyen közbenjáró papi szolgálatot végez nagyon sok szülő, nagyszülő, dédszülő, akinek már elfogyott az ereje a fizikai munkához, de ahhoz nem, hogy kezeiket összekulcsolják és imádkozzanak gyermekeikért, családjukért, gyülekezetükért. A felolvasott Ige központi üzenete az volt, hogy figyeljünk még jobban az életünkben Istenre, akit nem nekünk kell hordozni, mint a pogány népeknek az ő pogány isteneiket, hanem Ő hordoz minket. Ő alkotott meg minket, Ő visz minket. Ismeri minden nyomorúságunkat, minden gondolatunkat. Az én feladatom az, hogy felvegyem én is a vállamra a magam keresztjét – legyen az betegség, özvegység, magányosság, gyász vagy bármi –, és kövessem az én Jézusomat, akinek a legnehezebb keresztet kellett felvennie, hisz életét adta érettem. Őt kövessem, mert ő ad nekem éppen elegendő erőt ahhoz, hogy a keresztemet elbírjam. Joó Sándor gondolatával végződött az igehirdetés, aki Simeon történeténél kiemeli azt, hogy az idős Simeon számára – aki meglátta a Názáreti Jézusban a Krisztust, az Isten Fiát – az idő többé nem múlik, hanem telik. Ha az idő múlik, azt jelenti, hogy fogy, minden órával, nappal és elmúló esztendővel rövidebb lesz, egyre kevesebb van belőle hátra, és egyszer egészen elfogy. De ha az idő telik, akkor nő, minden nappal közelebb visz a kiteljesedéshez. Telik, telítődik, mint ahogyan egy pohár is telítődik, mígnem megtelik. Kiteljesedik benne az élet. A múló idő viszi az életet egyre messzebb, a telő idő hozza az életet egyre közelebb. Aki felett múlik az idő, az rendszerint hátrafelé néz. Aki számára telik az idő, az előre néz. A múló idő öregít, a telő idő megérlel. A múló időben a halál kapuzárás, a telő időben pedig kapunyílás, csak a múlandóság vége és az örök élet kiteljesedése.

Igehirdetés után egy rövid műsorral kedveskedtünk. Könczei Jenő zenetanár orgonán kísérte Mocanu Prezsmer Erika énekesnőt, aki két éneket énekelt el: Alessandro Stradellától az Irgalmazz Istenem című éneket és Wolf Pétertől az Ave Maria-t, közben László Andrea másodéves konfirmálónk szavalta el Sík Sándortól A legszebb művészet című verset.

Istentisztelet után sor kerül a szeretetvendégségre, melyre külön köszönet a nőszövetségi tagoknak, akik süteményt hoztak a tea és kalács mellé. A szeretetvendégségen köszöntöttük özv. Daragics Ilonka nőtestvérünket, aki gyülekezetünk legidősebb tagja, ha Isten megtartja az életét, akkor jövő áprilisban 100 éves lesz. Ugyancsak itt szavalta el Ruzsa Dénes presbiter két saját versét, Kovács Ilona nyugalmazott óvónő-tanítónő pedig  Reményik Sándor Az Ige című versét mondta el.

Azt hiszem, hogy mindnyájan erőt merítettünk és feltöltekeztünk a találkozás öröméből, és reménykedünk abban, hogy jövőre is találkozni fogunk Isten kegyelméből. Isten tartsa meg idős testvéreink életét, és adjon nekik még több hitet, erőt és egészséget.