Sepsiszentgyörgyi Református Vártemplom

Isten hozta honlapunkon!

„Most bocsátod el, Uram, szolgádat, beszéded szerint békességgel, mert meglátták szemeim üdvösségedet, amelyet elkészítettél minden nép szeme láttára, hogy megjelenjék világosságul a pogányoknak, és dicsőségül népednek, Izráelnek.” (Luk 2,29–31)

 

Ismerek egy embert, nevezzük Gábornak, aki látja az Istent. Mindig rámutat, ahányszor beszélgetünk, ahányszor dolgozni látom. Bizonyságtétel szótlanul vagy szóval minden, amit cselekszik. Tőle tanultam meg, hogy aki szeret, az ismeri meg az Istent, mert az Isten szeretet. Gábor orvos. Már nyugdíjas, de gyógyító maradt minden ízében, s ahogy a beteg ágyánál megjelenik, valahogyan megszólal az evangélium is: ha hiszed, meglehet, és meggyógyul, megnyugszik a beteg. Egy darabig az egyetemen tanított, nemzedékek formálódtak a keze alatt, s amikor a hatalmas tudásának a titkáról faggatták, azt mondta: csak az látja valóságosan a világot, az embereket, a betegség forrását és a gyógyulást, aki látja az Istent.

S ha igaza van – márpedig igaza van –, akkor sok-sok vak ember járkál körülöttünk, néha olyanokra bízzuk magunkat, akik csak emberi eszközökkel rendelkeznek, és nincs az eszköztárukban az ima, a remény, a csoda. Milyen nagy dolog, ha olyan emberek vannak körülöttünk, akik tovább látnak, akik rá tudnak mutatni Istenre! S milyen nagy dolog, ha ez velünk megtörténik, s egyszer csak elmondhatjuk: Uram, látok! Nemcsak a földet, a környezetemet, a kézzel foghatót, de látlak téged is, látom az Úr Jézus Krisztust. Mindig is így volt: voltak emberek, akik láttak, de voltak olyanok is, akik vakok voltak mindenre, ami szent ebben a világban. Nem véletlen, hogy a betlehemi istálló fele vezető csillagot is csak néhányan látták, az angyali szó sem volt hallható mindenki számára: csak maroknyi ember volt tanúja annak a csodának, amelyre több százezer ember várt. Hiába indult el Heródes serege, ők nem látták meg Krisztust, sokan mások sem. Nem látták azok, akik a templomban tartózkodtak, amikor nyolcnapos korában Mária és József a templomba merészkedett, hogy bemutassák őt. Képzeljünk el két szegényesen öltözött, egyszerű embert, ahogy a gyermekkel a templomba mentek, akiről már tudták, hogy a Világ Megváltója. S ott, a templomban senki sem borult le előtte, mert senki sem látta őt. Azt látták, ami a felszín: apát, anyát, gyermeket. Ezek az emberek úgy mentek haza a templomból, hogy nem vették észre, hogy köztük van az Isten Fia, a Világ Megváltója. Két ember látta meg Őt: Simeon és Anna.

Simeon jeruzsálemi lakos volt, idős ember, aki egész életében, teljes lényével várta az Urat. Aznap is ott volt a templomban, s amikor Jézust meglátta, tudta, hogy mindent megkapott, amire várt. Jézus látása a teljességet jelentette számára, ennél többet nem kaphatott, s azt mondja az Úrnak, hogy el is bocsáthatja békességgel, mert látta szemeivel az Üdvösségét. Most már tudta, hogy Isten nem mondott le sem róla, sem a népéről: a Messiás megérkezett.

A másik Anna, a prófétaasszony, aki már 84 éves volt, nagyon régen özvegy. Ott szolgált egész életében a templomban, az volt az élete. S megláthatta Jeruzsálem megmentőjét. Miért láthatták ők meg Krisztust? Mert akartak látni! Mert ők egy valóságos, igaz világot akartak, amelyben helye van mindannak, amit Isten a Messiás által megígért! Nem nyugodtak bele egy olyan világba, amelyben az emberek úgy éltek, vakon, mintha nem is volna Isten, amelyet Heródesek és főpapok vezetnek. Ők vártak, kérték rendületlenül Istent, hogy váltsa meg ezt a világot, amely a vesztébe rohan. 

S milyen kegyelmes az Isten, mennyire szerette Simeont és Annát, megadta nekik, hogy megláthassák: kérésük meghallgattatott. Aki kér, vár, hisz, az nem csalatkozik! A kérő, váró, hívő, Simeon- és Anna-félék lámpások ezen a világon. Mindig látják az Istent: jóban és rosszban, egészségben és betegségben, hétköznapon és ünnepen. Ők Isten fényhordozói, az áldottak, akik maguk is áldássá válnak. Ezért jut minden karácsonykor Gábor eszembe, mert ő már látta, aztán én is láttam s tudom, hogy sokan mások is látták. S remélem, hogy akik a tavaly vakok voltak, az idén látni fognak, vagy ha az idén nem, jövőben vagy azután, de mindenképpen időben ahhoz, hogy elmondhassák az Úrnak: elbocsáthatja őket békével, mert látták az Üdvözítőt.

Dénes Katinka