Életünk biztonsága
„Azért dolgozok, hogy legyen pénzem, amivel segítsem a családom, amivel lakást vásárolhatok, azaz szeretném, ha biztonságban lenne az életem.” Így vall egy fiatal a létbiztonságról, melyre sokan vágyódnak. És ez természetes. Létemet akkor érzem biztonságban, ha a kenyeremet, otthonomat, családomat, öregségemet valamelyest biztosítva látom. Igen ám, de nem egyszer találkoztunk már olyan életekkel, ahol mindez rendezve volt, és mégis bizonytalanság volt bennük. Ezt a jelenséget nyugodtan nevezhetjük az élet-bizonytalanságnak. Úgy vélem, ez sokkal veszélyesebb az ember lelkére, mint a létbizonytalanság. Hiába bővölködünk mindenféle földi javakban, ha életünket olyan szellemi-lelki alapokra építjük, melyek bármikor kicsúszhatnak alólunk. Ilyenkor kerít hatalmába minket az élet-bizonytalanságnak az érzése.
És ebben a csalódásban szeretnénk már megérkezni ahhoz a biztos ponthoz, amely nem inog. Vajon létezik-e egyáltalán egy ilyen lelki-szellemi fix pont? Lehet, furcsán hangzik, de erről szólnak Jézus nagypénteki és húsvéti történései. Ami biztosnak látszik, arról kiderül, hogy bizonytalan. Ott van Péter, a kőszikla, akiről azt hisszük, hogy már csak lehet egy ilyen hitre építeni. Virrasztania kellene, és ő is elalszik. Vallást kellene tegyen Jézusról, és megtagadja. A többi tanítvány is fogadkozott, hogy kitartanak mellette, és mi lett a vége? „Mindnyájan elhagyták őt és elfutottak.”
És ezekben a széthulló, bizonytalan jeleneteket felsorakoztató evangéliumi leírásokban egyszer csak tündökölni kezd az egyetlen fix pont: Jézus Krisztus. Ő az, aki rendületlenül áll, és nem inog meg. Sőt, előtte még a főpap is feláll az egész bírósággal együtt, mert ez a harminchárom éves fiatalember – akiről sokszor úgy beszél az evangélium, mint Embernek Fia – egyszer csak ott ragyog, és föl kell állni Előtte, mert Ő Isten Fia is! És ha így áll előttünk a világ Megváltója, akkor mi is két dolog között választhatunk: vagy leborulunk előtte, vagy keresztre feszítjük.
Azért imádkozunk, hogy ezen az ünnepen így álljon meg Jézus mellettünk. Mint ahogyan megállt Mária mellett a hét első napján. Szelídsége, alázata, betegségeket meggyógyító ereje pedig indítson bennünket arra, hogy térdre roskadjunk előtte. Valljunk az élet Urának és engedjük, hogy felemeljen, megsimogasson, és szelíden megkérdezzen: „Szeretsz-e engem?” Igen, Uram, én szeretlek téged, mert te élsz, általad meghalt a halál. Köszönöm, hogy Te vagy az egyetlen biztos menedékem és kősziklám. Ámen