3. „... más lép be előttem...”
| 
3. „... más lép be előttem...”(Jn 5,7)
elmélkedések időseknek
– Holnaptól kezdve nyugdíjban leszek – zuhant szokott helyére barátom. Láthatóan fáradtan, mint aki nehéz terhet cipelt idáig.
– De hát ez nagyszerű – fogadtam örvendezve.
– Akkor most vége a sok kötelező munkának, nem hajt a határidő, teheted, amit szíved szerint való!
– Igen, tehetem – nézett rám fáradt tekintetével. Csak most érzékeltem, hogy legutóbbi találkozásunk óta mintha öregebb, nyúzottabb lenne az arca.
– De én még dolgozni akartam. Húsz éve vagyok helyettes vezető, s az volt az elfogadott terv, hogy én lépek a kiemelt főnököm helyére. Addig dolgozom még, míg kinevelem az utódokat. Reméltem, hogy ez idő alatt néhány tervemet is valóra válthatom. Ezt a néhány évet koronául szántam egy élet fáradozásaira. Most megelőztek, leköröztek.
– Kicsoda? – kérdeztem, érezve, hogy bánata forrásához érkeztünk.
– Valaki, akit szinte az utcáról vettek föl. Fiatal, sokat tanult, külföldet járt, ismeri a legújabb eredményeket, több nyelven beszél. Nekem annak idején nem adatott meg mindez, mert lehetetlen volt. Hiába tanultam magamtól, hiába van tapasztalatom. Hirtelen mindent elfelejtettek, amit eddig tettem. Udvariasan megmagyarázták, hogy be kell látnom, a jövő a fiatalításé. Persze, belátom én – folytatta kis szünet után –, csak mióta egyedül élek, még jobban vágyom emberek, különösen fiatalok közé, hogy ne érezzem öreg voltomat. Gyerekeim nem érnek rá. Munkájuk, családjuk, baráti körük lefoglalja őket. Az egyik távol él, a másik két állást is vállalt. Hiába lesem a telefont, az ajtót, nem hívnak, nem jönnek. Amikor magamtól mentem, többnyire rosszkor érkeztem. Később előre akartam szólni, de mindig tele voltak programmal. Lassan elmaradtam. Jöjjenek, amikor van idejük. Most már ragozhatom: elmaradtak, elmaradtam, lemaradtam, kimaradtam. Megelőztek, más lépett elém. Eddig csak öregedtem, most rájöttem: megöregedtem. Fölöslegessé váltam.
Míg beszélt, a Bibliám után nyúltam. Felütve Ézsaiás könyvét, ezt olvastam: „Erőt ad a megfáradtnak, és az erőtlent nagyon erőssé teszi, ...akik az Úrban bíznak, erejük megújul, szárnyra kelnek, mint a sasok, futnak, és nem lankadnak meg, járnak, és nem fáradnak el.” (40,29-30)
Becsuktam a könyvet.
– Imádkozzunk most is úgy együtt, egymást váltogatva, mint már annyiszor – javasoltam.
Némán bólintott. Ő kezdte:
– Istenem, nagyon elfáradtam. Nincs kedvem semmihez, csak ülnék egész nap tétlenül. Adnál erőt nekem is?
– Úr Jézus, Te a Lélek erejét ígérted tanítványaidnak. Add nekünk, mai követőidnek is ezt az erőt.
– Fel kell készülnöm, hogy egyre többen felejtenek el. Istenem, Te is lemondasz rólam, mert öreg vagyok?
– Uram. Te mondtad, hogyha egy anya elfelejtkezne is gyermekéről, Te sosem felejted el azokat, akiket szeretsz. Erősíts minket ezzel az ígérettel mindennap!
– Néha irigylem a fiatalokat, azokat, akiket a korai halál megóvott az öregedéstől, egészségük lassú leépülésétől.
– Minden új nap új lehetőség, amit Te ajándékozol nekünk, Uram. Mutasd meg mi a terved mivelünk.
– Egyre többet nézek visszafelé, s közben megkeseredem!
– Jézusom, segíts elfelejteni mindazt, ami mögöttünk van, kudarcainkat, sérelmeinket is, hogy nekifeszülhessünk a célnak, várva dicsőséges megjelenésedet. Ámen.
írta Tegez Lajos