Kunkori szolgálata
| 
„Kunkori szolgálata”
Jeruzsálemben élt egy asszony, akinek a Via Dolorosán volt egy szőnyegboltja, és igen ügyesen árusított. Mindig kitett egy olcsó, használt szőnyeget az útra, ahol mindenki járt-kelt. A használt szőnyeg napról napra ott feküdt az úton, emberek, állatok taposták. Egyre elnyűttebb, rojtosabb lett.
Szokatlan dolog volt a poros úton fekvő szőnyeg, ez felkeltette az emberek figyelmét, ezért megálltak, és bementek a boltba. Ott azonban mindenkinek a drága perzsaszőnyegek tetszettek meg. Aki ezeket nem engedhette meg magának, az szép, új, de olcsóbb gyapjúszőnyeget választott.
A nap végén az asszony összetekerte a szőnyegeket, és szép sorban elrakta őket. A perzsákat legfelülre, nehogy nedvesség érje őket. A gyapjúkat középre – mivel ezekből fogyott a legtöbb –, hogy könnyű legyen elérni őket. A lenszőnyegeket tette az alsó polcra.
Azt a szőnyeget, amelyik az utcán szokott lenni, csak bedobta a sarokba, hogy az újakat nehogy összekenje.
Esténként, amikor elcsendesedett a ház, a szőnyegek egymással vetekedtek, hogy mi történt velük aznap. Az azonos polcon levő szőnyegek csak egymással voltak hajlandóak beszélgetni, az alacsonyabban levőkkel nem nagyon társalogtak. Lenézték őket. Pedig egyik sem tehetett arról, hogy miből készítették, és hova helyezték!
A perzsák azzal dicsekedtek jó hangosan, hogy milyen gazdag emberek nézegették ma őket. A gyapjúk azzal vágtak vissza, hogy milyen sokat vettek ma közülük. A lenszőnyegekkel nem nagyon foglalkoztak, ők csak egymás között tárgyalták, hogy vajon ki, hova kerülhetett! A sarokba dobott, használt szőnyeghez azonban ők sem szóltak, csak lenézően. Sokszor ugratták azzal, hogy nem is szőnyeg, hanem csak egy lábtörlő! Mivel az egyik sarka már felkunkorodott, Kunkorinak csúfolták. Örültek, hogy volt, akinél ők előbbre lehettek.
Kunkori nem válaszolt, feküdt csak csendben, egyedül a sarokban. Másnap ő volt az első, akit a gazdaasszony kitett az útra. Ott hevert, és napról napra végezte hűségesen a feladatát! Mindenki helyett elvégezte a piszkos munkát, hogy a többieket el tudják adni.
Egy nap hatalmas tömeg jelent meg az utcán. Pálmaleveleket lengettek, és kiáltoztak: „Hozsanna! Hozsanna!” Amikor a tolongás a bolt elé ért, akkor látták meg az ünneplés okát: egy férfi ült egy vemhes szamáron, őt éltették. Eközben a sokaság végigvonult a bolt előtti szőnyegen. Fájt a teher és a sok taposás Kunkorinak, de örült, hogy hasznos lehetett, mert aznap adták el a legtöbb szőnyeget.
Eltelt néhány nap és ismét nagy felfordulás volt az utcán, most azonban nem az öröm hangjai hallatszottak! Katonák és emberek dühös kiáltozással közeledtek a bolt felé. A szőnyegárus megijedt, és gyorsan becsukta a boltot. Kunkoriról azonban elfeledkezett! A menet egyre közeledett, közrefogva a nemrégen még ünnepelt férfit, aki vánszorogva jött, súlyos kereszttel a hátán. Ahogy odaért Kunkorihoz, nem tudta elég magasra emelni a lábát, és elesett a szőnyeg felhajló sarkában. Elnyúlt a szőnyegen, összekente sárral, vérrel, izzadsággal. Csak ennyit suttogott: „Köszönöm barátom a segítséget, a kis pihenőt!” Ez azonban nem tarthatott sokáig. A katonák tovább hajtották az elgyötört férfit, de a keresztet már más vitte tovább.
Aznap este, amikor a piszkos szőnyeg fáradtan nyúlt el a sarokban, a többiek még jól le is szólták a sok ráragadt kosz miatt!
Három nap múlva azonban nagy változás történt Kunkori életében! Kiderült, hogy Isten Fia volt, aki megpihent rajta! Értékessé váltak a foltjai! Bekerült a bolt fő helyére, és csodájára jártak még messzi földről is! Mindenki meg akarta vásárolni, de nem adták el!
Éjszakánként minden szőnyeg vele akart beszélgetni! Kunkori pedig örömmel mesélte el nekik újra és újra a történteket. Nem is értette igazán ezt a felhajtást, hiszen ő csak a feladatát végezte!
Aki hűséggel végzi a dolgát, megteszi Isten tervében a neki készített részt, bármilyen kicsinek tűnik is az, azt Isten felemeli, és megbecsüli!