Sepsiszentgyörgyi Református Vártemplom

Isten hozta honlapunkon!

IKE felhívása. Munkatársképző tanfolyam

Felhívás

Munkatársképző Tanfolyam 2014

Az Erdélyi Ifjúsági Keresztyén Egyesület 2014-ben is megszervezi Munkatársképző Tanfolyamát.

     A tanfolyam célja:

 Gyülekezeti ifjúsági munkatársak képzése. A fiatalok felkészítése, illetve motiválása, hogy aktív szerepet vállaljanak a gyülekezeti ifjúsági munkában. A tanfolyamra olyan 16-21 év közötti fiatalok jelentkezését várjuk, akiket érdekel a keresztyén ifjúsági munka, ifjúsági csoportban tevékenykednek és/vagy a jövőben szeretnének fiatalokkal foglalkozni.

     Felépítés és időkeret:

A tanfolyam két- három hétvégi szemináriumból (csütörtöktől vasárnapig), egy nyári táborból és egy szakmai gyakorlatból áll. A szemináriumokra márciusban, áprilisban, májusban kerül sor. A szakmai gyakorlatra az Erdélyi IKE biztosít lehetőséget, különböző országos és területi rendezvényein.

     Témák:

A tanfolyamon a következő témakörök kerülnek feldolgozásra: önismeret, elhívás és szolgálat, önkéntesség, a Szentírás, mint a keresztyén ifjúsági munkás erőforrása, bibliaóra-tartás, kommunikáció, konfliktuskezelés, a csoport jellemzői, csoportvezetés, együttműködés, IKE-munka, rendezvényszervezés.

     Hogyan zajlik?

Ismerkedés, egyéni és csoportos feladatok, előadások, fórumok, helyzetgyakorlatok, műhelymunka, éneklés, áhitatok, imaközösség és sok-sok játék. Mindez felszabadult, közvetlen hangulatban, fiataloknak, fiatalokkal.

A jelentkezéshez szükséges:

•         Önéletrajz

•         Motivációs levél (miért szeretne részt venni)

•         Lelkészi ajánlólevél

     Jelentkezési határidő és fontos tudnivalók:

                Jelentkezési határidő: 2014. február 23.

A jelentkezéshez szükséges iratokat postán vagy személyesen kell eljuttatni az Erdélyi IKE kolozsvári irodájába. Csak a hiánytalanul és határidőre beküldött jelentkezéseket fogadjuk el. Minden jelentkezőnek visszajelzünk, ezért fontos az elérhetőségek pontos feltüntetése. A jelentkezést követően szelekcióra kerül sor, melynek eredményét legkésőbb március 2-ig közöljük.

Fontos: A tanfolyam kereteinek és jellegének megőrzése érdekében olyan fiatalok jelentkezését várjuk, akik elkötelezettek, és vállalni tudják azt, hogy a teljes tanfolyamon részt vegyenek. Gyülekezetenként legfennebb két jelentkezőt fogadunk.

            A részvételi díj: 150 RON, mely összeget két részletben is ki lehet fizetni.

        Jelentkezni, vagy bővebb információt a következő elérhetőségeken lehet kérni: Erdélyi IKE, 400370 Calea Moţilor nr. 84 Cluj- Napoca, tel./fax: 0264/598.050 vagy 0744670769, e-mail: This e-mail address is being protected from spambots. You need JavaScript enabled to view it. vagy This e-mail address is being protected from spambots. You need JavaScript enabled to view it..

        Kérünk minden lelkipásztort és gyülekezetet, hogy imáikban hordozzák a tanfolyamon résztvevő fiatalok és a szervezők munkáját.

 

Köszönettel,

                       

Veres Csaba, IKE titkár                                                         Gál Adél, MKT vezető