Konfirmációi Találkozó
| 
2014. augusztus 31-én, Új kenyér ünnepén, Sepsiszentgyörgyön az ősi Vártemplomban, istentisztelet keretében először szerveztük meg a Konfirmációi Találkozót. Erre az alkalomra hívtuk meg azokat, akik ezelőtt 25, 50 és több mint 50 évvel tettek konfirmációi fogadalmat. Felemelő érzés volt együtt részt venni az istentiszteleten és közösen részesülni az Úrvacsora ajándékában.
„Harcold meg a hit nemes harcát, ragadd meg az örök életet, amelyre elhívattál, amelyről vallást tettél szép hitvallással sok tanú előtt.” (1Tim 6,12)
Kedves testvéreim, az idei évben virágvasárnapon innen, az úrasztalától mondtam el a 46 fiatal konfirmálónknak, hogy egy percig se higgyék el azt, hogy a konfirmáció csak egy egyszeri és soha többé meg nem ismétlődő esemény. Ha azt valljuk, hogy a konfirmáció megerősítést jelent – márpedig ezt jelenti –, akkor meg kell tapasztaljuk, hogy az életünkben még számtalan olyan helyzet adódik, amikor szükség van arra, hogy hitünkben megerősödjünk. Ezért engedjétek meg, hogy így szólítsalak titeket, akik ezelőtt 25, 50 vagy több mint 50 évvel konfirmáltatok, hogy kedves KONFIRMÁLÓ TESTVÉREIM!
Ez a mai nap egy ilyen esemény a ti életetekben, amikor ismét megerősíthetitek az Istenbe vetett hiteteket. Megköszönve Istennek, hogy ismét kiállhattok az úrasztala elé, megújítva a ti fogadalmatokat. A hálaadás ünnepén hálát adtok Istennek, hogy megtartott titeket, hogy ismét itt lehettek az Ő színe előtt.
Mondanom sem kell, hogy ilyenkor a gyülekezet is, együtt az istentiszteletre eljött, szeretett családtagjaitokkal egyetemben, nagyon sokat erősödik a Krisztusba vetett hitben. Veletek együtt örvendünk, és veletek együtt áldjuk és magasztaljuk a Mindenség Urát. Érezzük, hogy ez egy olyan alkalom, amikor feleslegessé válik minden emberi szó, ezért inkább engednünk kell a Szentlélek jelenlévő erejének, hogy ez esemény által magával ragadjon, feltöltsön és megújítson. Ahogyan Timóteusnak mondja Pál: megragadva az örök életet. Most ezt ragadjuk meg, ezt éljük meg: az örök élet valóságát. Ebben a közösségben így kóstolhatunk bele az örök élet boldogságába, nyugalmába.
Az Ige arra int bennünket, hogyha sikerült ismét megerősíteni a hitünket, ha sikerült ismét megragadni és magunkévá tenni az örök élet valóságát, akkor ne szűnjünk meg cselekedni. Minél több tanú előtt el kell mondani, tovább kell adni ezt az életmegmentő igazságot. Legyen akár a nagyvilág, akár az a szűk családi kör, ahonnan idejöttetek, de el kell mondani, be kell kiáltani a világba, hogy Krisztus teljesen a tietek. Őt senki sem veheti el tőletek, mert Ő a saját vére által fogadott titeket a saját gyermekeinek, akiknek örök életet ajándékoz.
Ezen a héten alkalmam adódott arra, hogy egy 1939-ben konfirmált gyülekezeti tagunkkal beszélgethettem, aki lélekben szintén itt van ezen az istentiszteleten. Megmutatta a régi konfirmációi csoportképét, valamint azt a kis Bibliáját, amit a lelkipásztorától kapott konfirmációja alkalmából. Ennek a bibliának az utolsó lapjára egy konfirmációi vallomás volt leírva. Ennek a vallomásnak eléggé érdekes a története, amit igyekeztem minél pontosabban megjegyezni. Ugyanis konfirmáció után, miután kivonult az ünneplő gyülekezet, őket visszatartotta az akkori lelkipásztor, néhai Imreh Dezső, aki bezárta a templom ajtajait, és zárt ajtók mögött leíratta, majd hangosan felmondatta velük ezt a vallomást, melynek minden egyes szava nagy horderővel bír. Én ezt a vallomást szeretném nektek felolvasni, hiszen hitet megerősítő szavak ezek, melyek így, 75 év után is helytállóak. Sőt, annak is kell lenniük.
Mennyei Atyánk, tudd meg, hogy mi szeretünk Téged. És tudja meg az egész világ.
Nem titkoljuk az angyalok elől, belekiáltjuk az emberek arcába. Meg fogjuk mondani szüleinknek és barátainknak, tanúnak hívjuk fel az egész teremtett mindenséget, a Sátán seregét is, hogy mi megállunk Krisztus mellett.
Ti, angyalok tagadjatok meg és sirassatok meg, ti, ördögök triumfáljatok és tépjetek darabokra, édesanyánk, magyar református anyaszentegyház takard be gyászfátyollal orcádat, nevünk töröltessék ki az Élet könyvéből, testünket vesse ki a föld, lelkünket ne fogadja be az ég, ha mi megtagadunk Téged: lelkünknek Vőlegénye, Urunk Királyunk, Krisztusunk.
Kemény szavak ezek, melyeket ’39-ben, a második világháború küszöbén, ha bezárt templomajtók mögött is, de teljes hittel és lélekkel elmondtak. Most már nem kell bezárni a templomajtókat. El lehet és el is kell mondani minél több tanú előtt. Hallja meg az egész világ, hogy ti szeretitek Istent. Ti megálltok most is Krisztus mellett. Ti e mai napon ismét megerősödtetek hitetekben, mert Krisztus most is megáll mellettetek, amit bizonyára már oly sokszor megtapasztaltatok eddig is a saját életetekben. Ezzel a hittel, Krisztus mellett megállva, kérlek, újítsátok meg újra a ti konfirmációi fogadalmatokat itt, az úrasztala előtt. Ámen.
(Bucsi Zsolt Tamás beosztott lelkipásztor köszöntői beszéde, mely elhangzott 2014. augusztus 31-én a Vártemplomban megtartott Konfirmáció Találkozón)
