Sepsiszentgyörgyi Református Vártemplom

Ismerős kérdés, ugye? Adventben különleges hangsúllyal bír ez a kérdés, főképpen, ha önmagunkat kérdezzük meg. Képzeljük el, hogy ülünk a szobánkban, és egyszer csak valaki kopogtat az ajtónkon... Vajon ki kopogtat? Mit akar? Valamit hoz, vagy valamit vinni akar? Váratlan vendég? Meddig akar ülni? Besurrant anélkül, hogy használta volna a kaputelefont? Talán a postás egy levéllel, melyben ismét egy figyelmeztetés van az elmaradt adóm vagy a bankból kivett kölcsön részletének a mihamarabbi kifizetésével? A Télapó? Az angyal? A kaszás...

Véget nem érő listát lehetne írni arról, hogy kire gondolunk, aki belépni kíván hozzám, hozzánk. Az Advent leegyszerűsíti a zörgetők névsorát. Csupán egy személyre, aki egyben Isten és Emberfia. Ő Jézus Krisztus. Ő zörget az ajtónk előtt. Annyira gazdag képe ez a Szentírásnak, hogy szinte mindnyájan személyre szóló, életünket megmentő drága üzenetet látunk benne.

Bizonyára sokunk számára ismerős az a történet, amikor egy világi festő az ő alkotását először a barátainak mutatta be. Amikor lehullt a lepel, és meglátták a képet, az elragadtatás kiáltása tört fel. A festő az ajtó előtt álló és zörgető Jézust örökítette meg. Homlokán a töviskoszorú, egyik kezében nádszál, és ott áll szelíden, és zörget. A színek, a fényhatás, minden tökéletes volt, és mindenki – egy kivételével – gratulált a festőnek. Egy barátja csendesen, szinte csalódottan nézte a képet. „Itt valami végzetes tévedés van” – mondta végül. „Valamit kifelejtettél: az ajtón nincs kilincs.” A festő szelíden mosolygott: „Barátom, ez nem tévedés, az ajtón nincsen kilincs, az ajtó csak belülről nyitható.”

Igen, ezzel kapcsolatosan sokszor hallottuk már azt, hogy szívünk ajtaját csak belülről, csak mi nyithatjuk meg, mivel a szívünk ajtaján csak belülről van kilincs. Ezek szerint úgy tűnik, hogy csak rajtunk múlik az, hogy kinyitjuk vagy nem az ajtót. De az első adventi várakozás beteljesedése mást hirdet. Azt hirdeti, hogy el kell hinnünk azt, megtörtént már a nagy ajtónyitás. Az Isten nyitotta ki, ő tárta fel előtted. Nem te nyitod ki az ajtót, az ki van tárva, az Isten szeretete már kitárta. Kitárta karácsonykor a jászolbölcsőben, a Golgota keresztjén, a feltámadott nyitott sírjában. Mit akarsz még? Kell ennél nagyobb ajtónyitás?

Ettől a teljes ajtónyitástól lesz még teljesebb ez a szép kép. Így már érthetővé válik, hogy miért szükséges e nagy ajtónyitásra úgy reagálni, hogy megnyitom az én kis lakásom ajtaját is. Ez a legkevesebb, de ettől lesz életem, ettől lesz boldogabb az otthonom. Így értem meg, hogy tulajdonképpen mindig Isten keresi az embert. A vallások tucatja azt hirdeti, hogy az ember keresi az Istent. Az Advent pedig azt, hogy az Isten keresi az embert. Most már én is tudom, hogy az Emberfia azért jött, hogy megkeresse és megtartsa azt, ami elveszett.

Ebben a képben benne van az én bűnöm is, melyet meg kell hogy bánjak és Isten elé kell vigyek, hogy megbocsássa azokat. Bűneim következtében az ajtón kívülre zártuk az Istent az életünkből. Tulajdonképpen Ő zárt ki bennünket, az élet fájának az útját Ő zárta le. Ebből az következik, hogy én el vagyok választva az élet forrásától, az üdvösség Urától, a golgotai drága vér bűnbocsátó és gyógyító erejétől. Ahhoz, hogy az életünkben történjen valami, Krisztusnak be kell jönnie az életünkbe. Nekünk Jézus Krisztusban kell lennünk. Sőt nem csak lennünk, hanem Őbenne is kell maradnunk. Ő mondja: „Maradjatok énbennem és én tibennetek.” Ez az a tökéletes közösség, melyet Adventben még jobban meg kell erősítenünk.

Láttuk tehát, hogy Isten részéről már megtörtént a nagy ajtónyitás. Nekünk, második adventben élő keresztyéneknek, egy biztos ígéretre kell hagyatkoznunk, melyet a fehér ruhába öltözött férfiak ekképpen tolmácsoltak a tanítványoknak, akik szemeiket égre függesztve álmélkodtak Jézus mennybemenetelén: „Galileai férfiak, miért álltok itt az ég felé nézve? Ez a Jézus, aki felvitetett tőletek a mennybe, úgy jön el, ahogyan láttátok őt felmenni a mennybe." (ApCsel 1,11)

Igen, eljön. Az időpontot nem tudjuk. Ezért nem is kell hinnünk azoknak a szektáknak, végidőket számítgató vallási irányzatoknak, akik azóta még mindig az egeket fürkészik, és különböző jelekre hivatkozva, szenzációhajhászókként hirdetik, hogy most kell eljöjjön. Mi tudjuk, mennybemenetele óta bekövetkezett már az az idő, hogy bármelyik percben ismét megnyílhat az „ég ajtaja”, és visszajöhet ítélni élőket és holtakat. A keze már szinte 2000 év óta megfogta a kilincset, és bármikor benyithat.

A kérdés csak az, mit tegyek én, hogy készen találjon. Istennek hála, itt is segítségünkre jön az ige: „Zörgessetek és megnyittatik nektek!” (Mt7,7) Gyökössy Endre írja, hogy az Isten felé vezető keskeny ajtóra nincs kiírva: Tessék kopogni! Gazdánk és Pásztorunk csak biztat: „Zörgessetek és megnyittatik nektek!” A hittel elmondott imádság előtt egyszer mindenképp megnyílik az ajtó. Ilyen hatalmas hittel zörgessünk Isten ajtaján, kérjük őt, hogy jöjjön be a szívünkbe, nyerjen ott lakozást, onnan bentről készítgessen bennünket a vele való találkozásra. Tegyen bennünket késszé arra, hogyha még ma eljön, akkor örvendve mondjuk mi is: „Jövel Uram!”

Mindenható mennyei Atyám! Sötétségben vergődő életemet eléd viszem és várom azt, hogy rám tekints. Mindennapi rohanásban morzsolódnak el napjaim, és örömtelenségben keresem a kivezető utat. Te vagy az én teremtőm és oltalmazóm is születésemtől fogva. Irányítsd az én lépéseimet, hogy a te akaratodat valósítsam meg minden napon. Igéd világosságát gyújtsd fel bennem, hogy abból meríthessek erőt. Az advent idejében előretekintek. Örömmel készülődök ünnepelni a Te egyszülött Fiad földre jöttét. Megváltó jött közénk, hogy életünket megtartsa, oltalmazza, megváltsa. Add, Uram, hogy az ünneplésem legyen teljes. Ne ragadjak le a világ csillogó díszeinél, hanem szívemben készítsek helyet a Megváltómnak. Tudom, hogy örök adventben kell élnem, hogy várjam a Te ígéreted beteljesedését. Tégy alkalmassá erre engem is.

Várom Uramat, hogy velem legyen életem minden napján. Megváltót várok, hogy életet szerezzen, Urat várok, hogy engem is kegyelmében részeltessen. Áldásoddal végy körül, Atyám, az ünnep forgatagában, és teremts világosságot bennem és családomban, életünk minden egyes napján. Segíts meglátnom ezt a világosságot, amit Jézus Krisztus által teremtettél, hogy a halál árnyékának völgyében járván is boldog reménységem legyen az élet ajándékozójában. Hallgass meg ezen az ünnepen is, Jézus Krisztus nevében kérlek. Ámen.