Sepsiszentgyörgyi Református Vártemplom

„Magas hegyre menj föl, ki örömhírt viszel a Sionnak, harsány hangon kiálts, ki örömhírt viszel Jeruzsálemnek! Kiálts, ne félj! Mondd Júda városainak: Itt van Istenetek!” (Ézs 40,9)

Advent első vasárnapjával ismét elközelgett egyházi évünk kezdete. Ismét egy új lehetőség arra nézve, hogy lelkileg megújuljunk, még közelebb kerüljünk Istenünkhöz, még többet tisztuljunk, készülődjünk az ő második visszajövetelére. Alkalom ez arra is, hogy észrevegyük azokat az élethelyzeteket, amiket talán nem használtunk ki, és így utólag kell rájönnünk, azért adta őket a gondviselő Isten, hogy éljünk a változás lehetőségével, meghallva a hívó és életmentő Igéjét. Istennek végtelen a lehetőségek tárháza arra nézve, hogy készítgessen bennünket. Sokunk számára ilyen drága lehetőségnek bizonyulhat az adventi időszak is. 

Nemrég ismét megtapasztaltam azt, hogy milyen, amikor a gyermekek tanítanak meg prédikálni. Ez az ige jutott eszembe, amikor a kislányom kíváncsian megkérdezett: „Apa mit jelent az, hogy prédikálni?” Hirtelen csak egy olyan válasz jutott eszembe, amit talán ő is megért: azt jelenti, hogy örömöt mondok a szomorú embereknek. És ez mennyire igaz. Ismét egy jel, amit gyermekem által Isten küldött: vigyél örömhírt! Ez mindenképp elgondolkoztató. Vihetek-e örömhírt, ha én magam nem örülök. Akkor, ha rossz napom van, vagy éppen a „semmi sem sikerül” állomáson robbant le az életem. Vihetek-e örömhírt, ha úgy érzem, hogy nincs semmilyen ok az örömre. Ha minden elképzelhető forrásból csak a szomorúság, keserűség, reménytelenség szivárog. Ezekre gondolva hallom a legfrissebb hírt: elvették a Székely Mikó Kollégium épületét. Hihetetlen.

Elolvasom ismét az igét, és el kell hogy fogadjam: Ézsaiás prófétának örömhírt kell mondania a fogságban sínylődő népnek! Az első adventi időszakban élő nép szintén örömre kiéhezett népként vár és vár... örömhírt akar hallani! És egyszer csak harsány mennyei hang töltötte be a mezők legeldugottabb, legszélvédettebb zugát is: „ne féljetek, mert íme, hirdetek néktek nagy örömet, amely az egész nép öröme lesz”.

Mit jelent ez az öröm? Ki a tartalma ennek? Ez: itt van Istenetek. A tartalma különbözteti meg minden más örömtől. Akárcsak az a kísérő mondat, amely elhagyja a szánkat, amikor átadjuk az ajándékot: Itt van. Fogadd szeretettel. Már nincs az üzletben, a polcokon, a reklámokban, hanem ITT VAN.

Már nem kell várnod, Sion népe, Júda népe, Sepsiszentgyörgy népe. Már eljött. Itt van. Borulj le előtte és fogadd be. Most még nem késő. Add át neki mindened: vagyonod, életed, családod, jövődet, mindent-mindent. Engedd, hogy az életed megújuljon, és ami rossz, ami bűn, az elavuljon. És akkor majd meglátod, hogy minden más lesz. Ugye emlékszel még erre az érzésre, hogy itt van? Lehet már rég volt, de Ő volt az, hidd el. Még ha rövid ideig is érezted, de Ő volt. Milyen jó lenne ezt ismét megérezni!

„Már 11 éve annak, hogy elment a fiam, feleségével együtt. Az utóbbi években ígérgették, hogy meglátogatnak, mert úgy néz ki, most már megtehetik. Két unoka is született azóta, akiket szintén csak számítógépen látunk és hallunk. A tavalyi évben már a Szenteste is elérkezett, és mi ismét csak ketten voltunk. Én és a feleségem. Nem vallottuk be, de mindketten ismét arra gondoltunk, hogy mennyire másabb lenne, ha most itt lennének. És egyszer csak kis csapat állt meg az ablakunk alatt, és énekelték a Csendes éjt. Még most sem tudom elmagyarázni, mit érezhettünk akkor. Egyszerűen nem hittük el, hogy nem a számítógép képernyőjén vannak, hanem itt az ajtónk előtt.”

Egy érzés, egy élmény, egy helyzet –  mind harsány hangon kiáltják bele az egész lényedbe: Itt van Istened! Jönni akar hozzád. Olyan jó lenne, ha különösen ebben az adventi időszakban ezeket még jobban észrevennénk és meghallanánk. Ó, de nagy öröm lenne! Karácsonyok előtti és utáni öröm. A mennyei hon Öröme. Ezt kívánom neked, kedves olvasó. Ez töltse be szívedet, házadat, adventi Krisztusvárásodat. Ámen.

Bucsi Zsolt Tamás, beosztott lelkipásztor