A sepsiszentgyörgyi Vártemplom tatarozása kapcsán hallhattunk már hideget és meleget. Szeretném kihasználni a gyülekezetünk és a helyi média által adta lehetőségeket, hogy mindenről időben beszámoljunk. Úgy vélem, így elkerülhető minden félrebeszélés és hiábavaló prófétálás. Isten bojtárjaként feladatomnak tartom, hogy részletesen és tisztán tájékoztassunk mindenkit a templom felújítása kapcsán. Ennek a legegyszerűbb formája az, hogy leírjuk. Így már elérhető lesz gyermekeink számára is, hogy ne tudjanak felelősségre vonni az elmulasztott tetteinkért.
2015-ben kezdtük el a Vártemplom felújítását. Akkor csupán egyetlen lehetőség kínálkozott: egy európai uniós pályázat kidolgozása, mely kiterjedt nemcsak a templom felújítására, hanem az egész műemlék épületegyüttesre is: várfal, bástya, német iskola, torony, ravatal. A nulláról kellett kezdenünk, hiszen a jelenlegi épületekről nem volt sem tervrajz, sem telekkönyvi felmérés. Mindezek rendbetétele után következtek a különféle szakvélemények, előtanulmányok, amelyek nélkül sem pályázni, sem építkezési engedélyt kiváltani nem tudtunk volna.
Istennek legyen hála, hogy a bürokrácia útvesztői ellenére időben sikerült mindezeket megvalósítani. Az előtanulmányok és szakvélemények költségei meghaladták a 200 ezer lejt. Mivel más anyagi forrás nem állt rendelkezésre ahhoz, hogy ezt a költséget kifizessük, ezért az egyházközség megmaradt tartalékát kellett felhasználnunk, mely a lelkes egyháztagok adományaiból és egyházfenntartói járulékából gyűlt össze az évek alatt, ehhez még hozzáadódott a helyi vállalkozók támogatása is. Az egyházközség kasszája megürült, de az uniós pályázathoz szükséges dokumentációt leadtuk, a kedvező pontszámot megkaptuk, és vártuk a következő lépést, hogy megköthessük a támogatási szerződést.
Innen, emberi szemmel nézve, már lehetetlennek tűnt az, hogy ne sikerüljön. Ha a pályázat sikeres elbírálásban részesült volna, el tudtuk volna számolni az előtanulmányokra, tervrajzra kiadott összegeket is. Igen ám, csak egyik percről a másikra, derült égből villámcsapásként ért bennünket az az átirat, melyben arról értesítettek – egy hirtelen és gyorsan összetákolt bukaresti bizottság döntésére hivatkozva –, hogy mégsem kerülünk be a finanszírozási fázisba.
Ennek a híre hamar elterjedt városunkban is. A különböző összeesküvés-elméletek mellett, a magyar ember mentalitásának megfelelően hamar előjött a legfontosabb kérdés: ki a hibás? Ki az, aki tévedett? Lelkész? Presbitérium? Tervezők? Pályázatírók?
Ettől kezdve már csak egy lépést tehettünk az igazság védelmében: bepereltük a brassói táblabíróságon a gyulafehérvári központtal rendelkező Regionális Fejlesztési Ügyosztályt (ADR), valamint az Európai Alapokért felelős Regionális Fejlesztési és Közigazgatási Minisztériumot. Veszett ügy – mondták sokan. De nem! Alapfokon megnyertük. Immár egyértelmű a válasz arra a kérdésre, hogy valójában ki az, aki tévedett?
Alapfokon megnyerve a pert következett a Legfelsőbb Semmítő- és Ítélőszéknél a per utolsó fázisa. Ezzel nem is lett volna semmi baj, ha jóindulattal lettek volna felénk. A gondok ott kezdődtek, hogy az első tárgyalás időpontját 2021. március 12-re tették, amit nem várhatunk meg. Kértük az időpont előrehozatalát számos komoly okra hivatkozva. Itt kellett volna jóindulattal lenniük, de sajnos, nem adtak helyt kérésünknek. Ez volt az a pont, amikor úgy éreztük, hogy ennél többet már nem tehetünk az igazságunk érdekében.
Mindeközben Isten mégis ránk tekintett, hisz Magyarország jelenlegi kormányának és az Erdélyi Egyházkerület vezetőségének köszönhetően, valamint a helyi, illetve megyei tanács segítségével mégis valóra válhat drága álmunk: elkezdődhettek a felújítási munkálatok.
Tavaly júliusban megkaptuk a templom tetőszerkezetének felújítására szóló építkezési engedélyt, ennek nyomán sikeresen elvégeztük októberre az engedélyezett munkálatokat. Október végén pedig megkaptuk a teljes épületegyüttes felújítására szóló építkezési engedélyt. Ennek a munkálatnak neki is láttunk, hisz a kivitelezési terv elkészült. Jelenleg a templom belsejében, illetve a német iskola épületében folynak már a munkálatok.
Szeretnénk köszönetet mondani mindazoknak, akik azon dolgoztak, hogy megkönnyítsék a felújítás előrehaladását. Ugyanakkor szeretnénk megköszönni mindenféle támogatást, mellyel segítik a felújítási munkálatokat. Tudomásunk van arról, hogy sok embernek szívügye a Vártemplom, még akkor is, ha messze kerültek a szülővárosuktól, de tudják, hogy Sepsiszentgyörgy mégis a reformátusok fontos bástyája, és bízunk abban, hogy ez továbbra is így lesz. Akik adományaikkal segíteni szeretnének, megtehetik akár a lelkészi hivatalban, akár a következő bankszámlán: RO06RNCB0124038022100002.
Adományaikat előre is köszönjük, és viszonzásul Isten kegyelmének gazdag jutalmát kérjük minden jó szándékú és segíteni akaró embertestvérünknek. Soli Deo Gloria!