Sepsiszentgyörgyi Református Vártemplom

Isten hozta honlapunkon!

Uram, köszönöm Neked az ajándékba kapott éveket és évtizedeket.

Köszönöm az életem minden eredményét, amivel megörvendeztettél, és minden kudarcát, amivel a korlátaimra figyelmeztettél.

Köszönöm a családtagjaimat, akik elviselnek, akik mellettem állnak és szeretnek. Uram, kérlek, bocsásd meg, amit rosszul tettem és amit elmulasztottam.

Köszönöm, hogy Te nem mégy nyugdíjba, hanem ma is mindent megteszel az üdvösségemre.

Uram, adj nekem hálás szívet, hogy mindig észrevegyem: több okom van a hálára, mint a panaszra.

Ments meg az irigységtől, elégedetlenségtől, nyugtalanságtól, a mindentudás látszatától és a mindent-jobban-tudás hazugságától, a gyanútól, hogy valaki mindig bántani akar.

Ments meg a közönytől, a házsártos, barátságtalan viselkedéstől, az örökös zsörtölődéstől, a rút önzéstől, a mindent elborító keserűségtől és a hiábavalóság nyomasztó érzésétől.

Uram, adj erőt, hogy békésen hordjam az öregkor terheit, humorral fogadjam a feledékenység jeleit, erőtlenségemet, érzékszerveim tompulását, testi-szellemi erőm hanyatlását.

Uram, adj bölcs szívet, hogy meg ne feledkezzem a végről itt, és a kezdetről odaát. Kérlek, adj kedvet a munkához, amit még elvégezhetek. Tégy hasznossá, hogy ne érezzem csak tehernek magamat, és adj alázatot, hogy belássam, egyre inkább másokra szorulok. Adj kedvet az imádsághoz, a Veled való beszélgetéshez. Adj világosságot, hogy jól lássam magam, és jól lássak másokat is. Adj jókedvet és nyitottságot, hogy még mindig tudjak befogadni, és adj szeretetet, hogy ne csak panaszkodjak mások hidegsége miatt, hanem árasszam a szereteted melegét.

Uram, maradj az, aki mindig voltál: a megbocsátó Édesatyám. Ez indítson arra, hogy én is tudjak megbocsátani. Ne engedd, hogy valaha is fáradt legyek a köszönetmondáshoz. Ne engedd, hogy valaha is abbahagyjam a dicséretedet. Tartsd meg és növeld a hitemet. Szólj, Uram, még hallja a Te szolgád. Ámen.

Meglepő, mennyi mindenhez ért a mai ember, akár falunk, akár városon. Az autószereléstől az atomszerkezetig alig lehetséges olyan kérdés, amihez ne tudna hozzászólni. Sokszor okosan és szabatosan. Ha valaki megbetegszik, tízen is ajánlanak valami biztos orvosságot. Nemegyszer jót is. Csak éppen a gyermekünkhöz értünk elszomorítóan keveset, bár az utóbbi esztendőkben jobbnál jobb népszerű könyvek jelentek meg a gyermekről és neveléséről. Mintha még mindig érvényes lenne Kálvin idevágó, valóban „vágó” megjegyzése:

„Nemde megvakíttattak-e az emberek, amikor sok mindent és nem tudom miért, nagyrabecsülnek házukban és nem teszik ezt saját gyermekeikkel szemben sem? Egyiknek nagyobb gondja van tehenére, vagy ökreire, másoknak lovaikra, mint gyermekeikre. Mindegyik nagyra becsüli kereskedését, mezejét és rétét és a legfontosabbat, gyermekét elhagyja. Az ilyen emberek megérdemlik, hogy visszaküldjék őket a pogányok iskolájába, mert a pogányok házában, bár szőnyeggel van bevonva és felcicomázva minden, mégis piszkos és helytelenül tanított gyermekek láthatók: mindez ellenük köp.”

Találkoztunk okos és hívő szülőkkel. Egyiküknek öt kas méhe volt és öt gyereke. Méheihez könyvtárra való szakirodalommal rendelkezett, de a gyerekei neveléséhez egyetlen egy könyvvel sem. Házigalamb vagy házinyúl tenyésztéséhez aligha kezdene valaki úgy, hogy előbb meg ne ismerkedjék a nyúl- és a galambtenyésztés alapfogalmaival, fő kérdéseivel. Bárcsak gyermekeinkhez értenénk annyit, mint a gazdaember a földhöz, az autós az autóhoz, az iparos a szerszámhoz, a munkás a szakmájához! Vagy legalább annyit, mint egy-egy gyermekbetegséghez. Akkor sem hökkennénk meg ettől a kérdéstől: kicsoda a gyermek? Kicsoda?! Megszületett és van! Nem elég ez? Nem!

A továbbiakban erre a kérdésre igyekszünk válaszolni és arról is szeretnénk számot adni, hogy mit tanít róluk az Ige és a gyermektudomány.

Először is tudnunk kell, hogy a gyermek fejlődésben lévő ember, nem pedig tökéletlen felnőtt, mint sokan gondolják és e szerint kezelik is a gyermeket. Mint ahogy az almavirág nem tökéletlen alma, a tojás nem tökéletlen madár. S legyen bár csecsemő, kicsi vagy növekedésben lévő gyermek vagy éppen kamasz, mindig ember és Nem „csupasz majom” s nem is kényünk-kedvünkre kiszolgáltatott tárgyi tulajdon, „amivel” azt csinálhatunk, amit akarunk. Ugyanakkor a gyermek: gyermek. Sőt, mindig másféle, korának, fejlődésének megfelelően, amíg fel nem nő.

A Szentírás szerint: Isten ajándéka, gyümölcs, jutalom, ékesség. Abban az esetben is, ha világrajövetelét gondosan mérlegelt családtervezés előzi meg. Ha nem Isten ajándékának tekintjük, akit keresztelője alkalmával „adoptálunk”, s nem így fogadjuk, könnyen gonddá, teherré válhat. Gyakran azzá is válik. Hiszen minden újszülött egyben „koraszülött” is, mert édesanyja és környezete szeretetére, gondozására szorul, különben nem élhet. Egyszer azonban tovább kell adnunk ezt az ajándékot, legkésőbb házasságkötése idején. A tapintatos elszakadást már gyermekünk serdülőkora előtt meg kell kezdenünk, hogy önálló személyiséggé válhasson s majd boldog házasságban élhessen.

A gyermek még soha nem volt felnőtt, de mi már voltunk gyermekek. Nekünk kell tehát belegondolnunk, beleéreznünk gyermekünk lelki világába, problémáiba. Sokszor elég, ha visszaemlékezünk saját gyermekkorunk félelmeire, fájdalmaira, aprócska örömeire. Csak így – és csak mi – lehetünk megértők. Ez talán évtizedek múlva rezdül vissza, amikor gyermekeink velünk szemben lesznek megértőek, velünk öregekkel.

A gyermek tehát gyermek és nem „aranyom”, nem is „apukám”, vagy „anyukám”. Nem is „kicsi angyal”, mint ahogy a tyúktojásból nem bújik elő hattyú. Szülei és ősei sokféle átöröklést hozó kromoszómáit, csírasejtjeit hordozó ember.

Hittel és reménységgel merjük ne olyannak látni gyermekünket, amilyen – ha ez nem is könnyű –, hanem annak, akivé lehet. A nevelés terén pedig mindent el kell követnünk, hogy gyermekünk pozitív adottságai kibontakozhassanak – mert ilyenek is vannak bőven, csak fel kell azokat fedeznünk. Nem kis mértékben rajtunk, szülőkön múlik, hogy kibontakoznak-e.      

Gyökössy Endre

TEMPLOMI ILLEMSZABÁLYZAT, AVAGY TÍZPARANCSOLAT A PROTESTÁNS TEMPLOMOKBAN VALÓ (MEGFELELŐ) VISELKEDÉSHEZ

 

Kedves olvasó, mint minden közösségi helynek, úgy a templomnak is megvannak a maga illemszabályai, amelyeket szükséges betartani. Természetesen, akik rendszeresen járnak templomba, azok többé-kevésbé tudják ezeket a szabályokat, de a mostani elvilágiasodó világban egyre többen vannak, akik nagyon ritkán járnak templomba, akiknek fogalmuk sincs ezekről a szabályokról. Elolvasva az alábbi pontokat, elgondolkozhatsz, hogy van-e olyan pont, amelyben esetleg úgy érzed, hogy nem felelsz meg a templomi közösségi szabályoknak... Köszönjük a megértést és az alkalmazkodást ezekhez, természetesen, „akinek nem inge, ne vegye magára”.

1. Öltözz rendesen és illendően! Az istentiszteleten maga a mindenható Isten jön el közénk. Amint Ő maga is mondotta: „Ahol ugyanis ketten vagy hárman összegyűlnek a nevemben, ott vagyok közöttük.” Mt. 18,20. Ezért ha csak teheted, méltó, vasárnapi öltözékben jelenj meg az istentiszteleten. Nőként ne nehezítsd a férfiak számára a tisztaság megélését azzal, hogy rövid szoknyában, testhez tapadó nadrágban, fedetlen vállal/keblekkel mutatkozol. Különösen ügyelj erre a templomi környezetben! Férfiként pedig, templomba lépve vedd le a sapkát, kalapot! Ez egyébként társadalmi szokás, de a templomban is ügyelnünk kell rá, a tiszteletadás jeleként.

2. Ne egyél és ne igyál a templomban! Kivételt jelent az úrvacsoraosztás, amikor Krisztus testét és kiontatott vérét vesszük magunkhoz, vagy ha a lelkész vagy egy egyháztag diszkréten vizet iszik, vagy esetleg ájulás esetén szükségeltetik. Beteg vagy csecsemő is kaphat inni. Rágógumit se rágj! Templomban ez udvariatlanság és tiszteletlenség jele, és semmiképpen nem segíti az imádságos elmélyülést, az Istenre való odafigyelést. Cukorkát, is, ha szopogatsz, a lehető legcsendesebben, zajtalanul bontsd ki.

3. Legalább néhány perccel az istentisztelet kezdete előtt érkezz. Imádsággal ráhangolódva jobban elő tudsz készülni ezen Isten által rendelt alkalomra. Ha mégsem tudsz időben odaérni, hátul keress helyet, hogy ne zavard a többieket.

4. Ha a pad szélén ülsz le, udvariatlanság elvárni az utánad érkezőktől, hogy átmásszanak rajtad az ülőhelyért. Ilyenkor készségesen húzódj a sor közepe felé, hogy leülhessenek. Még jobb, ha már érkezéskor nem a pad szélén, hanem középen ülsz le, hogy mások is elférjenek. Ha tele a templom, alapvető udvariasság a nők, idősebbek számára átadni az ülőhelyet. A templomban nincs „törzshely”, mint esetleg a színházban, ahol jegyet váltunk, és csak arra a helyre ülhetünk le. Nincs helye a megszólításnak sem, ha úgy gondoljuk, valaki „a mi helyünkre” ült le. Bizonyos templomokban esetleg figyeld meg, hol ülnek a férfiak és hol ülnek a nők, vannak helyek, ahol erre külön férfi-, külön női padsor van.

5. Istentisztelet közben legyen kikapcsolva vagy teljesen lehalkítva a mobiltelefonod! Ha rendkívüli szükséghelyzetben mégis használnod kell, diszkréten menj ki a templomból. Nincs annál kellemetlenebb, mint amikor prédikáció vagy imádság közben megszólal valakinek a mobiltelefonja, és ezzel mélységesen megzavarja az imádságos közösséget, a prédikációra való figyelést.

6. A templomban őrizd a csendet, ne beszélgess! Az istentisztelet előtti és közbeni percek nem társalkodásra, hanem imádságra, elcsendesedésre és elmélkedésre szolgálnak. Ha valamit feltétlenül mondanod kell, halkan és röviden tedd. A félhangos beszélgetés zavarhatja az imádkozókat, magát az istentiszteletet.

7. Kisgyerekkel a pad szélén vagy hátul ülj le. Ha zajong, mihamarabb menj hátra vele. Nem szégyen, ha csitítod vagy kiviszed a templomból; sokkal rosszabb, ha zavarja az istentiszteletet.

8. Istentisztelet alatt ne olvass templomi újságot, imakönyvet vagy lapozgasd az énekeskönyvet! Hogy esne neked, ha valaki vendégségbe jönne hozzád, és ahelyett, hogy veled beszélgetne, nekiállna olvasni? Isten házában te vagy a vendég, és a Házigazda arra vár, hogy veled beszéljen Igéjén keresztül!

9. Ha tiszta énekhangot kaptál Istentől, énekelj az istentiszteleten! Aki énekel, kétszeresen imádkozik, és aktívan hozzájárul, hogy az istentiszteleti közösség az Úrral még csodálatosabb legyen. A túl hangos vagy nem tiszta éneklés viszont zavaró a többiek számára, ezért kerülendő.

10. Csak a záróének és az áldás elhangzása után indulj kifelé a templomból! Előfordulhat, hogy sietned kell, azonban a lelkész és esetleges kísérői kivonulását ilyenkor is illik megvárni. Lehetőleg csakis a záróének és áldás után, a lelkész kivonulása után indulj a kijárat felé. Ugyanez érvényes az úrvacsoraosztás alkalmára, nincs annál nagyobb tiszteletlenség Istennel és az Ő Szent Fiával, Krisztussal szemben, mint részesedni megtöretett testében, kiontatott vérében, majd pedig „kirobogni”, mint aki jól végezte dolgát, záróének, imádság és áldásvétel előtt, az istentisztelet befejezése előtt. Az ismerősökkel ráér a templomon kívül üdvözölni egymást.

Pünkösd csodája

"A pünkösd is háromnapos ünnep? Ezek szerint még kedden is ünnepnap van?” A templomba járó, hívő emberek ilyen kérdések hallatán eléggé meglepődnek. Isten szolgájaként arra kérem Isten Szentlelkét, hogy adjon elég erőt nemcsak megmagyarázni, hanem bizonyságot tenni arról, hogy mennyire fontos számunkra a Szentlélek ereje és ennek megünneplése. Valóban ez a legkevésbé ismert ünnepünk. Maga a név görög szóból magyarosodott el, a pentekostéból, azt jelenti: ötven. A legnagyobb zsidó ünnep, a páskabárány és az aratás ünnepe között majdnem ötven nap telik el, ami mindig egy vasárnappal bővül vagy szűkül. Ez az ötven nap adja a pünkösd nevet: pentekoste, azaz ötvenedik nap.

Nekünk a Szentlélek eljövetelének napja és ünnepe a pünkösd. Ezen a napon teljesítette be Jézus azt az ígéretet, amit Keresztelő János prédikált a népnek: „Én vízzel keresztellek titeket, de eljön az, aki erősebb nálam, és én arra sem vagyok méltó, hogy saruja szíját megoldjam: Ő majd Szentlélekkel és tűzzel keresztel titeket.” (Lk 3,16) Pünkösdkor valójában Jézus keresztel Szentlélekkel és tűzzel. Gyermekeinket megkereszteljük, mely keresztség csak jelkép, szimbólum: ahogyan a víz lemossa a test szennyét, akképpen mossa le Jézus vére a bűneinket, ha őszintén megbánjuk, és bocsánatot kérünk rájuk. Pünkösdkor Jézus belülről keresztel minket tűzzel és Szentlélekkel. Ezért ránk is érvényes kell hogy legyen az, ami a tanítványokra: pünkösd előtt Jézus velük volt, pünkösd után pedig bennük volt. Ha igazi pünkösdöt ünnepelünk, akkor Jézus bennünk kell hogy éljen, így lehetünk mi is Jézus szeme, szája, keze, szíve, lába, akik nemcsak vízzel vagyunk megkeresztelve, hanem részt vehettünk a Lélek tűzkeresztségében, ha Isten Lelke és mi is úgy akartuk.

Isten Szentlelkének egyik csodája éppen az volt, hogy az első gyülekezet egy akarattal együtt tudott lenni. Tudtak közösen ráhangolódni Isten akaratára, és tudtak közösen együtt imádkozni. Tudtak bizonyságot tenni Jézusról, és e bizonyságtételt mindenki a maga nyelvén hallhatta. Az 500 éves református egyházunk eddig elég gyakran találkozott azzal a jelenséggel, hogy csak azok az igazi keresztyének, akik tudnak nyelveken szólni. Napjainkban is léteznek olyan felekezetek, ahol igen nagy hangsúlyt adnak a nyelveken szólásnak. Ez eléggé érdekesnek tűnik akkor, ha tudomásunk van arról, hogy az Újszövetség a nyelveken szólás mellett legalább még tizenhárom olyan lelki ajándékot sorol fel, melyek szintén építő jelleggel bírnak. Mégis az a tapasztalat, hogy a szekták ezen lelki ajándékok közül a leglátványosabbat, azaz a nyelveken szólást válasszák igen nagy előszeretettel. Pedig Pál apostol azt mondja, hogy ezek között ott van a szeretet, mely a legnagyobb. Miért nem ezt választjuk a lelki ajándékok közül?

Mindenki a maga nyelvén hallotta a tanítványok bizonyságtételét. Ma ezt nagyon egyszerűen úgy lehetne lefordítani, hogy az emberek végre megértik egymás szavát. A tanítványok elkezdenek Igét hirdetni, és háromezren megtérnek. Ebből a háromezerből alakult meg az első eklézsia, mely kétezer év után ma is él. Jó azt tudni, hogy ami folyamatos ellenszélben kibír kétezer esztendőt, az Istentől való.

Jó nekünk tudni azt, hogy akik Lélek által vannak megkeresztelkedve, azok Isten fiai. Róluk mondja Pál apostol, hogy a teremtett világ sóvárogva várja Isten fiainak a megjelenését.

Azok az Isten fiai, akik tudnak Isten szerinti döntéseket hozni. Ebben az elagyvelősödött, gondolkodás- és értelemközpontú világban rá merik bízni az életüket, és azt teszik, amit onnan felülről kapnak, nem pedig azt, amit maguk kiagyalnak.

A pünkösd ünnepében élő ember tudhatja, hogy ő nemcsak Isten teremtménye, hanem Isten fia is, egy kis lángocska, aki világit, melegít és szétosztogatja életét.

Ilyen lélekkeresztségben részesült, de református anyaszentegyházához holtig hűséges, hívő Isten-fiak megjelenéséért imádkozzunk ezen a szent ünnepen. Ámen.

Én itt leszek, míg visszatérsz. (Bir 6,18)

VÁRTEMPLOMUNK 470 ÉVES FENNÁLLÁSÁNAK ALKALMÁBÓL

 

2016. november 1-jével beléptünk a reformáció óta eltelt 500. éves emlékévébe. És 2017-ben 470 éves lesz a Vártemplomunk. E két jelentős esemény mélyen meghatározza az idei karácsonyi készülődésemet. Mivel mindenkinek nem tudom elmondani, ezért a Szentlélek Isten segítségét kérem, hogy hatalmas ereje által éreztesse meg mindenkivel azt, mennyire égetően szükséges az, hogy naponként megreformáljuk, megújítsuk az életünket. Ez pedig csakis úgy lehetséges, ha naponként időt tudok szakítani az Örömhírre, aki Jézus Krisztus, az egyetlen közbenjáró Isten és ember között. Ő kell bennem megszülessen. És ha már megszületett, akkor én újjászületve naponként megerősödhetek a Krisztusban és Ő énbennem. Ezért kell hálát adni minden alkalomért, helyért, ahol ezt az evangéliumot, a Krisztust hirdetik. Éppen ezért szeretném, ha minél többen hálát adnának Istennek, hogy már 470 éve Isten fenntartja e csodálatos templomot az Őt keresők számára. Ezért kell nekünk a 2017-es évre egy vezérigét kiválasztani, mellyel üzenni szeretnénk mindenkinek e jeles év alkalmából. Így találtam rá e csodálatos Igére, melyről a Lélek is megerősített, hogy ez legyen gyülekezetünk vezérigéje a 2017-es évre.

Miről szól az Ige? Isten meglátogatja az Ő küldöttjén keresztül Gedeont, aki családja legfiatalabb tagja, mely család a törzs legszegényebb nemzetségéhez tartozik. Épp az aratás ideje van, amikor az ember örvendve hálát ad Istennek. Gedeon nem örül, sőt elbújva csépeli ki a búzáját a cserfa alatti pajtában, mert fél, hogy ezt is elveszik tőle a népén uralkodó és zsarnokoskodó filiszteusok. Őt így köszönti az angyal: „Isten veled, erős vitéz!” És már jön is a tiltakozó válasz: ha Isten velünk van, akkor miért történik velünk mindez? Hol vannak azok a csodák, melyről őseink beszéltek? Bizony, elhagyott az Úr. Ennek ellenére Istennek célja van Gedeonnal: az, hogy a saját erejével mentse meg az Ő népét. Gedeon elindul, hogy elkészítse a legnagyobb áldozatot. Erre hangzik Istentől, hogy „Én itt leszek, amíg visszatérsz.” Gedeon visszatér, bemutatja az áldozatot, és épp áldozatbemutatás közben kapja a jelt, melyből teljesen meggyőződik, hogy Isten látogatta meg őt angyalán, küldöttjén keresztül. Istenélménye oltárépítésre indítja, melyet elnevez az Úr a Békesség oltárának.

Adventben jó nekünk megszívlelni azt, hogy nemcsak az ember vár, hanem Isten is vár. Várja az embert, hogy megtérjen és üdvözüljön. Istennek is van adventje, mely akkor teljesedik be, amikor az ember és Isten találkozik. Ilyen találkozóhelyet jelent számunkra, a nagy család számára ez a templom, akárcsak a többi keresztyén templom. Isten a belső szobám csendjén és nagyon sok személyes élményen kívül – amikor egyénileg találkozhatom vele – jónak látta azt, hogy egy egész közösséghez is szóljon, mert így nagyobb a valószínűsége annak, hogy egy Istent kereső és Őt dicsérő közösségben nekem is istenélményem legyen, azaz találkozzak Vele.

Isten ugyanezt üzeni most is nagyon sok embernek: Én itt leszek, míg visszatérsz. Szüleid megkereszteltek, megkonfirmáltál, még emlékszel egy-egy csodára, amikor átjárt Isten szeretete és békessége, de közben teltek az évek és a nagy rohanásban, munkában kimaradt vagy elmaradt az Istennel való találkozásnak az öröme. Jöjj vissza, mert Isten vár rád.

Az Istennel való találkozás felismerése áldozathozatalra indítja az embert. Ilyen áldozatot hoztak őseink is, amikor felépítették e templomot, vagy amikor újra és újra kijavították a földrengések után. Most újra felújításra vár e templom, de ez lehetetlen az áldozathozatalok nélkül. Ezért tapasztaltuk örvendve, hogy elindult az adakozás a templom felújítására, hiszen nagy szükség van rá. Isten nem igényel erőd feletti áldozatot, hanem csak azt, amivel téged felruházott és megáldott. Ebből áldozz Istennek!

Végül szintén követendő az, hogy Isten az Ő követeit használja fel arra, hogy általuk meglátogassa, megszólítsa és erejével felruházva újból szolgálatba állítsa az embert. Nemcsak a lelkipásztoroknak, presbitereknek a feladata ez, hanem minden egyháztagnak, akiket már átölelt Isten szerelme, hogy megkeressék azokat, akik eltávolodtak Istentől, az ő házától, hogy bizonyságot tegyenek arról, Isten megvárta őket, mert tudta, hogy milyen drága kinccsé válhatnak az Ő kezében, ha elindulnak ők is találkozni Vele.

Ilyen áldott találkozásokra hívok mindenkit az új évben, templomunk 470. évfordulóján ezzel az igével.

 

Bucsi Zsolt Tamás 2016 Decemberében