Sepsiszentgyörgyi Református Vártemplom

Isten hozta honlapunkon!

Házasság, család, nemiség

2009. november 18-án jelent meg és lépett érvénybe a Romániai Református Egyház Az élet Istené című, bioetikai kérdésekkel kapcsolatos egyházi tanítása, melynek a VI. fejezete egyértelműen kifejezi a Biblia álláspontját, mely legyen segítség a referendummal kapcsolatosan. 

(1) A Romániai Református Egyház a Szentírás alapján (1Móz 1,27; 1Móz 2,24; Ef 5,32) a házasságot – mint férfi és nő életre szóló szövetségi kapcsolatát – Isten jó teremtési rendjének tartja.

Bár a házasság és a család intézménye koronként megrendülni látszik, egyházunk az Újszövetség keresztyén házirendjéhez ragaszkodik. Eszerint a családi élet alapja a házasság, amelyet Isten gyermekekkel áldhat meg, ezáltal a házasfeleket az élet továbbadásának teremtői áldásában is részesítve. Ezt a bibliai rendet erősíti meg az a tapasztalat, hogy férfi és nő szeretetkapcsolata a tartós, monogám házasságban teljesedhet ki. Ez teremt lelki, érzelmi, jogi és anyagi biztonságot mind a szülők, mind gyermekeik számára.

Meggyőződésünk, hogy a gyermekek sokirányú fejlődése leginkább a harmonikus családi légkörben biztosított. Ezért a család a teljes és az egészséges társadalmi élet megalapozója, az egyház és a társadalom valódi alapsejtje, magva is. A gyermek a családban tanulja meg a társadalmi együttélésnek, az egymás elfogadásának, szeretetben való eltűrésének legfontosabb alapszabályait. Minden emberi közösség, amely háttérbe szorítja a családot, és így kizárólag az egyénre próbál építeni, akarva-akaratlanul az emberek egymástól való elidegenítését mozdítja elő. Ezzel fölöslegessé vagy éppen nevetségessé teszi az embertárs elfogadásának krisztusi parancsát.

Valljuk, hogy a bűn megrontotta egész emberi természetünket. Ez alól a férfi és nő kapcsolata sem kivétel (1Móz 2,24–3,21). Ennek következtében a házasság válságba juthat, formálissá válhat, felbomolhat.

Noha a nemiség Isten ajándéka, könnyen válhat az önzés eszközévé. A felelőtlen kapcsolatok és önző vágyak gátlástalan kiélése számtalan egyéni és közösségi kárt okozhat. Isten törvénye ezért szorítja mederbe a nemiséget: „Ne paráználkodj!” (2Móz 20,14) E parancsolat pozitív tartalma az, hogy mind a házasságban, mind azon kívül tiszta életet kell élnünk (Heidelbergi Káté, 109).

Noha a bűn a mindenkori emberiség életének velejárója, időről időre a bűnök egyik vagy másik fajtája szembetűnőbben jelentkezik az adott társadalom életében. Semmi esetre sem gondoljuk, hogy a megelőző korszakok emberei jobbak lettek volna, a mi korunkéi pedig bűnösebbek lennének, hiszen az Ige szerint „mind elhajlottak, valamennyien megromlottak, és nincsen, aki jót tegyen, nincs egyetlenegy sem” (Róm 3,12). Ezzel együtt kötelességünk felhívni egyházunk és népünk figyelmét olyan bűnökre, mint: szabad nemi élet, pornográfia, prostitúció, pedofília, a nemi jellegű kizsákmányolás bármely formája, valamint következményeik felelőtlen kezelése. A felsoroltak népszerűsítése, terjesztése különösen gyermekeink személyiségének fejlődését károsítja, fertőzi a közerkölcsöt, és a bűnözés számos formájának lehet kiindulópontja.

Bűnbánattal valljuk meg, hogy a tisztaság és a hűség erényeit a világban egyházunk sem tudja Isten akarata szerint megjeleníteni (Mt 5,13–16.27–32; Mk 10,2–12 stb.). Hirdetjük, hogy Isten szentsége leleplezi és megítéli a bűnt, ugyanakkor szeretete bűnbánatra és megtérésre hív. A bűnbánóknak pedig hirdetjük Isten kegyelmét, az újrakezdés lehetőségét, és arra intjük őket, hogy a jelenvaló világban tisztán és feddhetetlenül éljenek (Jn 8,11b; Tit 2,11–14).

(3) Hasonlóképpen viszonyulunk korunk azon jelenségéhez is, amely az ellentétes neműek élettársi, illetve az egyneműek tartós kapcsolatát a házassággal egyenértékűnek kívánja feltüntetni.

Ismeretes előttünk, hogy vannak embertársaink, akik öröklött vagy szerzett hajlamként saját nemükhöz vonzódva képtelenek a teremtési rend szerinti házasságra. Magát a hajlamot erkölcsileg nem minősítjük. E testvéreinket lelkigondozói tapintattal fogadjuk, mély emberi drámájukat megértéssel és bizalmasan kezeljük. Őket az emberi méltóságot sértő mindenfajta diszkriminatív magatartással szemben kötelességünk megvédelmezni.

Mivel azonban a homoszexuális gyakorlatot mind az Ó-, mind az Újszövetség elítéli, s azt a házasságtöréssel egyenlő súlyú bűnnek tekinti (3Móz 18; 20,10–22; Róm 1,26–27), ezért egyházunk az ilyen kapcsolatokat elfogadni nem tudja, ezek egyházi megáldását lehetetlennek tartja. Mindezekből az is következik, hogy az ilyen életvitel vagy annak propagálása összeegyeztethetetlen a református lelkipásztori és vallástanári hivatással, valamint az e hivatásokra felkészítő képzéssel és mindennemű egyházi szolgálattal.

A Romániai Református Egyház nem kíván beleavatkozni az egynemű párok együttélésének az állam részéről történő – jogi vonatkozású – törvényesítésébe. Mindazonáltal – a házasság és a család védelme érdekében – visszautasítja, ha a törvényhozás az egynemű párok együttélését a házassággal teszi egyenlő értékűvé, és számukra lehetővé teszi a gyermekek örökbefogadását.

A Romániai Református Egyház a Szentírás alapján vallja, hogy a teremtett és megváltott élet Istené, az ember neki tartozik azzal, hogy testét, lelkét tisztán őrizze meg. Tanítja, hogy az embernek mind a szent házasságban, mind azon kívül tisztán és fegyelmezetten kell élnie. Állást foglal a szexuális élet minden eltévelyedésével: a szabad nemi élettel, házasságtöréssel, prostitúcióval, pedofíliával, valamint a nemi kizsákmányolással szemben, és azokat bűnnek tekinti. Nem ítélkezik a homoszexualitás mint hajlam fölött, de az egyneműek aktív nemi életét nem tekinti házastársi kapcsolatnak, együttélésük minden formáját és annak következményét (pl. a gyermekek örökbe fogadását) bűnnek tartja, visszautasítja, és kapcsolatukat egyházi áldásban nem részesíti.

Zsinati tanításunkat – a „jobbra taníttatás” hitvallásos örökségével egyezően – azzal az Igéhez kötött lelkiismereti szabadsággal hozzuk meg, hogy „Istennek kell inkább engedelmeskednünk” (ApCsel 5,29).

A Romániai Református Egyház 2007. február 12-én megnyílt Zsinata második ülésszakának 2009. március 5-én tartott első rendkívüli ülésén hozott 2/2009-es számú határozata értelmében, a Zsinat teológiai bizottságának javaslata figyelembevételével, a Zsinat második ülésszakának 2009. november 18-án tartott második rendkívüli ülésen, 14/2009-es szám alatt, Az élet Istené című, bioetikai kérdésekkel kapcsolatos egyházi tanítást elfogadta és megjelenésre alkalmasnak találta.

Jelen egyházi tanítás megjelenésekor lép életbe. Kolozsvár, 2009. november 18-án.

 

Dr. Pap Géza püspök,                             Csűry István püspök,

 

         Erdélyi                                              Királyhágómelléki 

Református Egyházkerület                 Református Egyházkerület 

Csodák, jelek, gyógyítás és nyelveken szólás:

Vizsgáljátok meg a lelkeket!

 

Isten minden korban és minden időben kegyelmi ajándékokkal látja el az Ő gyermekeit, hogy ebben a világban betölthessék küldetésüket és szolgálatukat. A kegyelmi ajándék nem egyszerűen tehetség vagy valamilyen képesség, hanem annál természetében másabb: Isten hatalmának megjelenése. Semmiféle emberi tudás, képesség, tehetség vagy adottság nem kegyelmi ajándék. Az csak Isten szabad, szuverén döntéséből adathatik, egy adott személynek és egy adott időre.

A KEGYELMI AJÁNDÉKOK.

A Szentírásban nem olvasunk olyan gyermekéről Istennek, akinek ne adatott volna kegyelmi ajándék az ő szolgálatának elvégzéséhez. A pátriárkák, Mózes, Józsué vagy éppen Sámson vagy bármelyik próféta, mind rendelkeztek kegyelmi ajándékokkal. Az Újszövetség gyermekei nem valami, az üdvtörténetben addig ismeretlen ajándékot kaptak Pünkösdkor, hanem Istennek ugyanazt a hatóerejét, amivel Isten a világ teremtésétől fogva addig is jelen volt az Ő gyermekeinek életében. Az Újszövetség kegyelmi ajándéka semmiben nem tér el Istennek az Ószövetségben felmutatott Lelkének erejétől, csupán megmutatkozott az Út, ami által ez a Lélek megjelenik, ez pedig Jézus Krisztus volt. A pünkösdi Szentlélek Jézusra mutat, és arról tesz bizonyságot, hogy Isten számtalan üzenet és önkijelentés után legutoljára, a lehető legteljesebben és véglegesen Jézus Krisztusban mutatkozott meg. Jézus Krisztus után nincs önkijelentése Istennek: az Ige testté lett.

A Szentlélek tehát nem egy önálló, szuverén erő vagy spirituális megmutatkozás, hanem Istennek Jézus Krisztus által felmutatott ereje. Ez az erő sokféleképpen mutatkozott meg az egyház életében, mindig akkor, ott és úgy, ahogy az Isten országának ügyét a legjobban szolgálta. A Lélek megmutatkozását pedig soha nem az ember dönti el, hanem az egy, igaz és mindenek felett uralkodó Isten. A kegyelmi ajándékok számosak. Minden történelmi és nemkülönben üdvtörténeti kornak megvoltak a maga kegyelmi ajándékai. A prófétálás, a törvényértelmezés, a tanítás, a csodatétel, az étel megszaporítása, a gyógyítás, a halottak feltámasztása, az idegen nyelveken szólás vagy éppen a nyíratlan, hosszú hajban lévő pusztító ereje Sámsonnak mind Isten Lelkének megnyilvánulása volt. Mindig, mindenkor, ott és azt adta Isten, amire éppen szükség volt az Ő országának építéséhez. Ma is vannak hathatós és erős kegyelmi ajándékok, mint az igeértés és -hirdetés ajándéka, a szenvedés és vértanúság, a misszióra való készség, a nőtlenség a szolgálat érdekében, a bölcsesség, a türelem és a Lélek megannyi gyümölcseinek ajándéka.

 

KARIZMATIKUS MAGATARTÁS.

Isten Igéjétől teljességgel idegen a világban megtapasztalt karizmatikus jelenség és magatartás. Soha és sehol az Isten Igéjében nem jelenik meg Isten az Ő Lelke által úgy, ahogy azt ma a karizmatikus gyülekezetekben vagy akár az internet csodatevőinél látjuk. Urunk Jézus Krisztus soha, egy pillanatig se tanította, mutatta vagy tapasztalta ezt a fajta magatartást. Sem az apostolok, sem hitvalló őseink, senki, a hitükért az életükkel fizető hithőseink nem ismerték ezt a túlfűtött rajongást, rángatózást, érthetetlen ordibálást, hanyattvágódást, és programszerű gyógyítást.

A Szentlélek azon csodás kegyelmi ajándékai (halott feltámasztása, gyógyítás, nyelveken szólás, prófétálás), melyek a Szentírásban fel vannak sorolva, és amik az I. századi keresztyénséget, az apostoli kort jellemezték, csak arra az időre és különleges céllal adattak; és ma már nem működnek, mint az apostoli korban, mert elmúltak. Akkor és ott azért adattak, hogy Isten maga tegyen bizonyságot Jézus Krisztus feltámadásáról és útjára indítsa az akkor formálódó egyházat. A Szentírás alapján egyértelműen meghatározhatjuk ezeket az ajándékokat, melyek azért adattak, hogy az evangélium az I. század során hatékonyan tudjon terjedni, és addig adattak, amíg a mindenre elégséges Szentírás (Sola Scriptura) minden irata létre nem jött. Maga Pál apostol is figyelmezteti erre a korinthusi gyülekezetet: „De legyen bár prófétálás: el fog töröltetni; legyen nyelveken való szólás: meg fog szűnni; legyen ismeret: el fog töröltetni. Mert töredékes az ismeretünk, és töredékes a prófétálásunk. Amikor pedig eljön a tökéletes, eltöröltetik a töredékes.” (1.Kor 13,8–10) Amikor Jézus Krisztus életének, tanításának, halálának és feltámadásának szemtanúi is meghaltak, velük együtt ezek, az emberekre bízott és emberek által gyakorolt lelki hatalmi megnyilvánulások is véget értek. Nem is volt szükség többet rájuk, hiszen Isten Lelkének vezetésével kialakult a Szentírás kánonja, és ez a legvégső kegyelmi ajándéka Istennek elégséges az Ő akaratának megismerésére: „A teljes Írás Istentől ihletett, és hasznos a tanításra, a feddésre, a megjobbításra, az igazságban való nevelésre, hogy tökéletes legyen az Isten embere, minden jó cselekedetre felkészített.” (2.Tim 3,16–17) Mint ahogy ma már nincsenek közöttünk Péter és Pál apostolhoz hasonlítható emberek, úgy nincsenek már közöttünk a nekik adatott kegyelmi ajándékok sem. Mielőtt azonban számba vennénk a már nem létező kegyelmi ajándékokat, nagyon fontos kijelenteni és aláhúzni: ma is vannak csodálatos, megmagyarázhatatlan gyógyulások, ma is vannak csodák. De ezek már nem emberhez kötöttek, és nem ember által vannak, nem nyilvánosak, főleg nem liturgikus, szervezett közegben: ezek Isten titokzatos, szuverén megnyilvánulásai a világban: „Könyörülök, akin könyörülök, és irgalmazok, akinek irgalmazok. Ezért tehát nem azé, aki akarja, és nem is azé, aki fut, hanem a könyörülő Istené.” (Róm 9,15–16)

A PRÓFÉTÁLÁS.

A prófétálásnak két formája van: a jövőbe néző és a jelenre néző prófétálás. Az ószövetségi próféciáknak alig öt százaléka szól jövőbeni eseményekről, a többi inkább arról, hogy a már kijelentett igazságokat hogyan alkalmazza a próféta Isten népének akkor az adott, mindennapi helyzetében. Az Újszövetségben ugyancsak megmarad ez a két irány. Isten prófétáinak csak egy része töltötte be azt a küldetést, hogy a kijelentés hiányzó részeit közvetítse, de miután teljessé lett Isten kijelentése Jézus Krisztusban, a testté lett Igében és ennek ma is megtapasztalható formájában, a Szentírásban, ez a jövőbe tekintő prófétálási forma megszűnt.

A másik prófétálási forma, amelyik éleslátást kapott az Úrtól, hogy a már kijelentett igazságokat alkalmazzák a gyülekezet életére, napjainkban is megvan és meg is fog maradni az igehirdetésben és igemagyarázatban! Pál apostol leveleiből világosan kiderül, hogy a prófécia jelértékű, és arról tesz tanúbizonyságot az embereknek, hogy az Úr ma is működik. Maga a szó is azt jelenti, hogy előhozni, előadni azt, amit az ember Istentől lát, hall. Az Úr ma is cselekszik, és ha igaz a prófécia, az a gyümölcsből fog kiderülni. Ugyanis, ha valami Istentől származik, az nyilvánvalóan és letagadhatatlanul épít, bátorít, vigasztal.

A NYELVEKEN SZÓLÁS.

Ez a legnépszerűbb karizma a mai idők karizmatikus mozgalmaiban, talán azért, mert teljességgel ellenőrizhetetlen, számonkérhetetlen a tartalma. Pedig a Szentírásnak nagyon világos kijelentése van ezzel kapcsolatban: „Amikor ez a zúgás támadt, öszszefutott a sokaság, és zavar támadt, mert mindenki a maga nyelvén hallotta őket beszélni. Megdöbbentek, és csodálkozva mondták: Íme, akik beszélnek, nem valamennyien Galileából valók-e? Akkor hogyan hallhatja őket mindegyikünk a maga anyanyelvén?” (ApCsel 2,6–8) A nyelveken szólás ajándéka Jézus Krisztus missziói parancsához kapcsolódik.

Az egész világba induló, az idegen nyelvű népeket megszólító tanítványoknak tudniuk kellett nyelveken szólni. Különben nem indulhatott volna el az egyház igehirdető szolgálata. Pál apostol az ezzel való visszaélésre is figyelmeztet: „De a gyülekezetben inkább akarok öt szót szólani értelemmel, hogy egyebeket is tanítsak, hogy nem mint tízezer szót nyelveken.” (1.Kor 14,19). Aki pedig ebből sem értette volna, mire figyelmeztet Pál, azoknak még határozottabban mondja: „Azért aki nyelveken szól, imádkozzék, hogy megmagyarázza.” (1.Kor 14,13) illetve: „Ha nyelveken szól is valaki, ketten vagy legfeljebb hárman szóljanak, mégpedig egymás után; egyvalaki pedig magyarázza meg!” (1.Kor 14,27) Ma nagyon sok nyelveken szóló van, de senki nem tudja azt megmagyarázni. Talán azért, mert mivel nem Istentől van, nincs mit megmagyarázni.

A GYÓGYÍTÁS.

A gyógyítás Isten szuverén döntése. Mint ahogy a betegség is az. A bűn által az ember a halált választotta, mert „a bűn zsoldja halál” (Róm 6,23), a betegség pedig a halál előszobája. Minden betegség az ember gyengeségéről, elesettségéről és legfőképpen végességéről tesz bizonyságot. Számos esetben olvassuk, hogy a betegséget maga Isten adja, de mindenképpen megengedi. Figyelmeztető, nevelő vagy éppen büntető céllal Isten nagyon sokszor még éppen az Ő gyermekeinek az életében is megengedi a betegséget. Maga Pál apostol is beteg, tüskék adattak a testébe, amit Isten nem gyógyít meg. Mert célja van a betegséggel. A gyógyulás is Istentől van. Lehet és kell is imádkozni a betegekért, hiszen szeretetünk legszebb kifejezése ez irántuk Isten előtt, de tudnunk kell, hogy Isten adja (vagy nem adja) a gyógyulást. Jézus Krisztus szolgálatában és a vele együtt szolgáló apostolok életében is Isten hatalmának megnyilvánuló jele volt a gyógyítás. Az apostolok korával ez is lezárult. Jakab levele már ezzel a karizmával nem rendelkező gyülekezetnek szól: „Beteg-e valaki közöttetek? Hívassa magához a gyülekezet véneit, hogy imádkozzanak érte, és kenjék meg olajjal az Úr nevében.” (Jak 5,14)

ISTEN LELKÉNEK JELENLÉTE.

Többféle tűz van. Az a tűz, ami Isten Lelkétől jön, az az erőnek a tüze, nem a látványnak. A Lélek tüze a kohóban izzó acélnak a tüze, ami izzásával megtisztít a salaktól és megedz, ellenállóvá tesz a világ lelkének kísértéseivel szemben. A Lélek tüze kettős lángnyelv: megosztja gyümölcseit, átölel, megerősít, egyensúlyt teremt, megmutat, hűséggel kitart. A Lélek tüze lecsendesít, megnyugtat, megerősít. Ezzel a megerősítő, megedző tűzzel tartottak ki üldözött testvéreink a halál árnyékának völgyében. A Lélek tüze a bölcsesség, a világosság tüze, az éltető, gyümölcsöt termő tűz. Isten Lelkének tüze izzással edz.

A rajongás tüze nem izzik, hanem lobog. Hatalmas, látványos lánggal ég, vakítóan világít, de aggaszt, torzít és felemészt mindent. A rajongás tüze szalmaláng, ami csak addig ég, amíg újabb és újabb anyagot nem fogyaszt el. Aztán elhamvad, kialszik, kihűl. Nem tartós. A rajongás tüze mindent megemészt, megijeszt, elbizonytalanít, vakká tesz, elveszi a bölcsességet, megvakítja a szemet, hogy ne lásson. Lángolása öncélú, csak magáért és a maga dicsőségéért lángol. Amibe nem tud belekapni, és amit nem tud meggyújtani, azt kitagadja, megveti, kárhoztatja, lenézi, lefitymálja. Isten Lelkének tüze izzik, a rajongás lelkének tüze lobog. Isten Lelke lecsendesít, megerősít, megedz, a rajongás lelke felzaklat, felszínessé tesz, kiéget, elhamvaszt. Isten Lelke megtart, a rajongás lelke felemel, és aztán a mélységbe taszít. Isten Lelke nem egy külön imádandó entitás. Annál sokkal több. Isten Lelke önmagában nem értelmezhető. Isten Lelke erő, dünamisz, ami összeköt, egybetart két külön entitást, két pólust. Önmagában nem létezhet. A Szentlélek Istennel köti össze az embert, Jézus Krisztussal köti össze az Ő népét, összeköti a Vőlegényt és a Menyasszonyt. Istennek Lelke a kapcsolat, a jelenlét, a vezetés ereje. Olyan, mint a szél a vitorlában két part között, hang a száj és a fül között, melegség a simogató kéz és a simogatott arc között, vigasztalás két egymást ölelő között, Kijelentés az Igét olvasó ember és az Ige között. A Lélek Isten jelenléte az ember felé, ami lehet vigasztalás és megerősítés, de lehet felemelt, figyelmeztető kéz is. Isten Lelke az összetartó erő Isten és az Ő népe között, amelyik szembeszáll a szétdobáló (diabolosz!) erővel. Akit Isten Lelke megérint, az nem elesik, elvágódik, rázkódik, szétesik, hanem a talpára áll, összeszedetté lesz: „Miközben beszélt, lélek áradt belém és talpra állított.” (Ezék 2,2) A Szentháromság szétválasztása külön entitásokra bálványimádás. A Szentháromság titka egy gyönyörű középkori kép szerint: az Atya szereti a Fiút, a Fiú szereti az Atyát, a Lélek pedig az, aki szeret közöttük. Isten Lelke nem verseng, és nem vádolja a másikat. Isten Lelke nem a tökéletes közösségbe vezet (ugyan hol is van az?), hanem a tökéletlen közösségben felkészít arra, hogy Isten tökéletlen gyermekei tökéletesen szeressék az Urat, és szolgálják Őt a világban. Isten Lelke nem érzés, nem hangulat, nem lelkesedés, hanem erő, stabilitás. Ezt az erőt nem lehet átadni sem érintéssel, sem ráimádkozással, sem tanítással, sem nyelveken szólással, sem betegek gyógyításával. Isten szuverén úr, nem befolyásolja a rajongásunk: „a szél fúj, amerre akar; hallod a zúgását, de nem tudod, honnan jön és hová megy: így van mindenki, aki a Lélektől született.” (Jn 3,8) Semmink nincs, sérültek vagyunk, nem tudunk felmutatni semmit, semmi, amit teszünk, amit mondunk, amit érzünk, sem hitünk, sem vallásunk, sem közösségünk, sem keresztségünk, sem tanításunk nem áll meg Isten dicsősége előtt. Az egyetlen reménységünk, erőnk, hatalmunk és örökségünk a Kegyelem. Ez tesz bennünket értékessé Isten előtt, egyénileg is, és közösségileg is! Hitvallásunk hitelessége nem a hangerő, nem a látvány, nem a lobogás, hanem az életünk gyümölcsei, házasságunk virágai, családunk, gyermekeink öröme és békessége, szolgálatunk áldásai. Mindez pedig kegyelemből, Isten Lelke által van.

Ami pedig az igazi karizmát, kegyelmi ajándékot illeti: „Isten kegyelmi ajándéka pedig az örök élet Krisztus Jézusban, a mi Urunkban.” (Róm 6,23)

                                                                                                  Visky István

Döbbenetes adatok 2017-ről

 

NAPONTA 10–11 KERESZTYÉN HALT MEG HITÉÉRT! 

Az 1955-ben a holland Anne van der Bijl által alapított OpenDoors (továbbiakban ODs) világszervezet minden év elején, így 2018-ban is megjelentette hatalmas kutatási munkával összeállított jelentését „Világméretű üldözési index 2018. – ahol a leginkább üldözik a keresztyéneket” címmel. Adatok, statisztikák grafikonok, 50 országra felbontott részletező elemzés mutatja be a nem ritkán drámaian életveszélyes helyzetet. Mindezt 472 oldalon. A 2017. évi jelentés „csak” 316 oldalt tett ki. Az idei 166 oldallal több, ami önmagában is jelzi a helyzet negatív irányú romlását, illetve azt, hogy még alaposabban foglalkoznak ezzel a világjelenséggel. Az ODs-index nem a ma Földünkön élő teljes keresztyénségről ad képet. Elemzésének fókuszában az az 50 ország áll, ahol a legdurvább a keresztyénüldözés. Ma a világnépesség a www.researchgate.net adatai szerint 7,59 milliárdot számlál. Ebből 2018 elején 2 milliárd 506 millió a keresztyének száma, 1,8 milliárd a muszlim, 1,2 milliárd a hindu, 822 millió a buddhista. Ehhez képest az ODs által vizsgált 50 országban (a Föld mintegy 200 országa között) 600 millió keresztyén él kisebbségben, s közöttük található az a 200 millió keresztyén, akik extrém diszkriminációt, napi üldözést, olykor súlyos, már a vallási genocídiummal határos bántalmazásokat, börtönt, kivégzést viselnek el. Ők a posztmodern kor mártírjai. Igazából ennek a 200 millió üldözöttnek a helyzetét mutatja be a világindex 2018.

Mi nem változott a 2017. évhez képest? A negatív „ranglista” nem. Ezen az akár fekete- vagy véres listának nevezhető statisztikai adathalmazon, amelynek számai egészen pontosan a 2016. nov. 1. és a 2017. okt. 31. közötti helyzetre vonatkoznak, az éllovas változatlanul Észak-Korea. Ez az ország évek óta „büszkélkedhet” a negatív világelsőséggel. Mögötte a második helyen viszont „szánalmas” helycsere történt. Az évek óta második helyezettet kiszorította ebben az embertelen versenyben a korábbi harmadik helyezett. Nevezetesen Afganisztán lett a világindex második helyezettje, a korábbi Szomália a harmadik világvezető lett.

Ezt követően a helyzet Keleten, Közel-Keleten változatlan. A legdurvább keresztyénüldözést „termelő” országok, az első 10 legagresszívabb tömb valamennyi tagja – Észak-Koreát leszámítva – iszlám, illetve iszlám többségű ország. Az ötven ország közül 33! Ez azért elgondolkodtató, hiszen valamennyien aláírták azokat az ENSZ-okmányokat, melyek alapján vállalják a vallásszabadság, az alapvető emberi jogok biztosítását. A „Christian Persecution” (Keresztyénüldözés) látványgrafika szerint az adatok még drámaibbak. Ez hónapra bontja a világindex adatait. Havonta valahol a nagyvilágban 322 keresztyén testvérünk szenved hite miatt mártíromságot. Ez évente mintegy 4000 mártírt jelent. Nem minden esetben kerül nyilvánosságra és az ODs látókörébe. Havonta valahol a nagyvilágban 214 templomot és keresztyén intézményt, épületet gyújtanak fel, robbantanak szét, rongálnak meg, ez évente mintegy 2600 keresztyén objektumot jelent. Közel 9000 azoknak a száma, akik az erőszak különféle formáit viselik el hitükért: súlyos vagy könnyű testi sértést, nemi erőszakot, bebörtönzést. A szisztematikus üldözés, jogi és emberi hátrányok milliónyi esetben érik hittestvéreinket az iszlám szélsőségesek, hindu és buddhista vallási gyökerű nacionalizmus, a posztkommunista diktatorikus és ateista államszerveződés és politika következtében. Az ODs így határozza meg a keresztyénüldözést: „Üldözésnek tekinthető, ha valaki Krisztushoz tartozása, Krisztussal és ügyével történő azonosulása miatt ér bármiféle ellenséges megnyilvánulás, jogi vagy egzisztenciális hátrány”. Ezért alábbi imaajánlásunkat szeretettel ajánljuk gyülekezeteink, presbitereink figyelmébe! Érettük, a 200 millióért szüntelenül imádkoznunk kell.

 

2018. évi könyörgés több száz millió üldözött testvérünkért

Irgalmas Istenünk, azokért könyörgünk ma, akik elnyomják embertársaikat, üldözik, megalázzák választott népedet és gyermekeidet. Vedd el szívükből a gyűlöletet, fékezd meg a gyilkos indulatot, a lenézést és a vallási fanatizmust. Könyörgünk Hozzád, Atyánk, Istenünk a hatalmasokért és a befolyásos emberekért: adj nekik elszántságot, hogy küzdeni tudjanak a vallásszabadságért és a szolidaritásért. Ébressz bennük felelősséget a vallási okok miatt üldözöttekért, megvetettekért és diszkrimináltakért. Imádkozunk Hozzád minden bebörtönzött, menekülő keresztyén testvérünkért, s azokért, akik rendíthetetlen, erős hittel néznek szembe gyilkosaikkal, és Érted készek mártíromságot vállalni. Tedd bizonyossá őket afelől, hogy minden múló perc, a szenvedés keserű pohara is hozzád viszi őket mind közelebb. Hazafelé, ahol nem lesz többé könny és fájdalom. Őrizd meg a Te Fiaidba, Jézus Krisztusba vetett szilárd hitüket, légy számukra menedék és oltalom a szükség idején, remény a próbákban, vigasztalás a félelemben és a gyászban. És magunkért is hadd könyörögjünk, Urunk, Istenünk! Mutasd meg nekünk azt a módot, ahogyan kifejezhetjük szenvedő testvéreink iránti együttérzésünket, imában és anyagi támogatásokban. Légy áldott hazánk kormányzatának nemes és célirányosan megszervezett segélyakcióiért, hogy a távolból is tudjunk hatékonyan segíteni üldözött testvéreinknek. Tégy bennünket kitartóvá a könyörgésben minden üldözött keresztyénért szerte a világon. Mindenható Istenünk, bízunk irgalmadban, s magasztalunk jóságodért, a Te Fiad, a mi Urunk Jézus Krisztus által a Szentlélek közösségében és világosságában. Ámen.

Az édesanya

Becsüljük meg édes anyanyelvünknek ezt a szinte minden más nyelvből hiányzó, páratlanul szép szavát: édes-anya. nemcsak szép szó ez, hanem a gyermek számára éltető erő.

A kisgyermek és édesanya között egészen szoros kapcsolat van. Hiszen testében hordozza, majd testén táplálja. Már viselőssége alatt, de a szoptatás idején is erősen hat kicsinyére az édesanya testi egészsége és lelkiállapota.

Az igen szoros kapcsolat később sem szűnik meg teljesen. Anyját és gyermekét éveken át valami láthatatlan „lelki köldökzsinór” köti össze. Ahogy a táplálékot előbb tejjé alakította át az anyai szervezet, azután adta gyermekének, ugyanúgy anyja „belső környezete”, lelke (pszichéje) tartalmából is még évekig részesül a kicsi, ezért sem mindegy milyen lelkiállapotban van a csecsemő, vagy kisgyermek édesanyja. Még az sem közömbös: kire, mire gondol, miről képzeleg. Gyakran váratlanul felsír kis ágyában, mert az édesanyja fél, vagy indulat feszíti.

Christa Meves, neves német pszichopedagógus merészen állítja: kimutatható, hogy azok a gyerekek, akiket közvetlenül megszületésük után nem választottak el anyjuktól, már tizenkét hónapos korukban szellemileg messzemenően fejlettebbek, mint az elválasztottak. Kimutatható, hogy a sokáig szoptatott gyermekek felnőtt korukban nyájasabbak, munkabíróbbak.

Ha ideges, vagy lelki beteg gyermeket visznek a képzett gyermekpszichológushoz, az előbb az édesanyával foglalkozik, majd az apával beszélget s azután kezdi a gyermek kezelését. (Kialakult a helyes család-terápia: az egész család „páciens”.)

Elsősorban az anya teremthet beteges, megbetegítő légkört maga körül, vagy napsugaras, boldog világot, mindig belső töltete szerint.

A gyermek életének első három éve arra való, hogy az anya együtt lehessen gyermekével. Hogy maga gondozza, nevelje. Ennek fontosságát nem tudjuk eléggé hangsúlyozni. Ezt az édesanya-gyermek együttest teljesen nem pótolhatja senki és semmi. Fontos ezt tudnunk, mert „az első három év egész életükre kihat”. (J. Bowlby)

A valóban helyes nevelés módját egyetlen édesanya sem tudja egyedül elsajátítani, vagy éppen rossz úton jár; ezért jó könyvekből kell minél alaposabban megtanulnia. Mint ahogyan megtanulja a gondozást is.

De a három év letelik. Sőt előfordul, hogy azon belül is dolgozni kényszerül az anya. A napsugaras, boldog világot, az éltető védettséget és biztonságérzést az édesanya akkor is megteremtheti, ha munkát vállal, mert alig megmagyarázható, szinte misztikus módon a munkahelyéről is családjára, gyermekeire sugározza szeretetét, hiszen értük dolgozik. Amikor pedig hazatér, egészen együtt van velük, még a második műszak hajszájában is.

Az édesanyák nagy része együtt van gyermekével – akár közel, akár távol tőle - , de nem szeretgeti agyon, hanem embernek tekinti már kicsi korában is. Szeretete azt jelenti: rendelkezésedre állok. Bár ezt nem hangoztatja, gyermeke mégis érzi a semmivel sem pótolható anyai szeretet éltető melegét és annak állandóságát, s tudja, hogy anyja segítségére mindig számíthat.

Ugyanakkor az agyondédelgető-majomszeretet legalább annyit ártott már, mint a szűken mért anyai szeretet. A gyógyszerek is lehetnek nagy adagban – mérgek. A sas, amikor elérkezik az ideje, kidobja a fészekből fiókáit, mert csak így tudja megtanítani repülni.

Th. Bovet, svájci lélekbúvár azonban már évekkel ezelőtt kifejtette afeletti aggodalmát, hogy egyre kevesebben lesznek a valódi édesanyák. Másféle asszonytípust népszerűsít a film, a sajtó, a képeslapok tömege. A reklámozott asszonytípusban nem tud kifejlődni az anyai szeretet, a fészekmelegítő érzés – enélkül pedig megbetegszik a világ. Ha a földön azok a nők sokasodnak el – írja Bovet - , akik nem tudnak és nem is akarnak igazi édesanyák lenni, az veszélyesebb lesz a modern világra, mint a radioaktív szennyeződés.

Még mindig akadnak úgynevezett luxusasszonyok. Ezt a típust elsősorban a saját alakja, bőre, haja érdekli, s a divat, a ruhák. Gyermeke levegőztetése címén is kirakatokat néz, vagy új ruháját mutogatja. Ezért sétál a rossz levegőjű, forgalmas utcákon s nem a parkokban, erdők szélén, vagy nem a játszótéren , ahol padon ülve figyelhetné örömmel, hogyan barátkozik fiacskája vagy leánykája.

Olyan anyákról is tudunk, akik otthon vannak ugyan kisgyermekük ürügyén három éven át, amíg gyermekgondozási segélyt kapnak, de nem vele, csak mellette. ezt az időt „jól kihasználva”, lázas igyekezettel tanulnak, vizsgákra készülnek. Az ilyen kismama célja valami tudományos fokozat elérése például, vagy új képesítés megszerzése. Ha közben nem az anyai szeretet fűti, csak a karriervágy vagy a több pénz keresésének lehetősége hajtja, gyermek sínyli meg, még akkor is, ha azt hangoztatja – sőt el is hiszi – hogy ezt érte teszi. Az anyának a gyermekével való fizikai együttléte még nem jelent automatikusan lelki-szellemi-érzelmi együttlétet is. Pedig ez utóbbira van leginkább szüksége a kisgyereknek.

Szinte hiába marad gyermeke mellett az az anya, aki csak testileg van jelen, de éppen vele nem törődik eleget. A kis-ember életéből – ha ilyen szeretetszegény  légkörben nő fel – kimarad az én – te viszony egészséges megélése, holott ennek legősibb formája az anya és gyermeke közötti kapcsolat. Ha ez nem alakul ki, nem bontakozik ki teljesen, lehetséges, sőt valószínű, hogy nehezen tud majd embertársaihoz kapcsolódni. Éppen ennek az ősi én – te viszonynak a hiánya miatt.

Ez hitéletére is hatással lehet. Akinek a szeretetről nincsen tapasztalata – mert „szűkkeblű” és „mostoha” volt hozzá az anyja – az aligha foghatja fel az örömhírt: az Isten szeretet. Érzéketlenné válhat a hit és az evangélium minden kérdésével szemben.

S az anya-szentegyház mint fogalom is idegen, sőt riasztó lesz számára.

Heidi és Jörg Zink szerint az édesanyának kisgyermekéhez való viszonyulása három irányban is befolyásolhatja, hogy gyermekének milyen istenképe és később milyen istenfogalma lesz:

  1. Ha a kisgyermek az anyja számára inkább csak élő játékbaba, akinek örül ugyan, de hol leteszi, hol felkapja (váltakozó kedve szerint), hol agyonbecézi, hol magára hagyja, akkor a felnövekvő gyermek számára Isten aligha lesz megbízható támasz, akire mindig számíthat. Sőt ismétlődő kételyek gyötörhetik: lehet, hogy van Isten, de az is lehet, hogy nincs.
  2. A neveléstudomány legújabb eredményeihez ragaszkodó, vagy egy divatos pedagógiai szakkönyv tanácsait vaskövetkezetességgel betartó édesanya gyermeke nyilván megérzi, hogy szigorú törvények veszik körül, amelyeknek csak engedelmeskedni lehet, tehát csak jó magaviselettel, a törvények betartásával érhet el valamit.  Következésképpen „istene” is a törvényt megkövetelő Isten lesz, akinek szeretetét éppen úgy ki kell érdemelnie, mint édesanyjáét.
  3. Aki a tekintély-nélküli nevelés híve és lényegében magára hagyja gyermekét – nem egyszer kényelemszeretetből, de azt úgy okolja meg, hadd bontakozzék ki a kicsi minden jó (?) tulajdonsága – az így felserdülő gyermek később Istentől egyre azt várja majd: mondjon már valamiképpen, valahol, valamit neki. Hipi-táborban, mámorban, rongyok vagy örömök között, templomban vagy diáklebujban – mindegy hol, de valami eligazítót és véglegeset, igazat és érvényeset, amihez hozzáigazíthatná hánykolódó, céltalan életét. (Részben ezekből lettek a nemegyszer kétes hírnevet szerzett „Jézus-népe” csoportok, amelyek számára Jézus csupán „Szupersztár” – szülői szeretet- és tekintélypótlék.)

Ha ez így van – márpedig sok jel igazolja a két neves valláspszichológust – akkor, ha imádkozni tanítja gyermekét az édesanya, neki is meg kell tanulnia egy új imádságot: Uram, add, hogy mindig embernek tekintsem gyermekemet, és ne játékbabának. Segíts, hogy irgalmasan lehessek hozzá következetes és úgy vezethessem, hogy később már ne legyen szüksége a vezetésre, csak szeretetemre.

Gyökössy Endre

Keresztyén egyházaink, legismertebb és legfontosabb hitvallásában, az Apostoli Hitvallásban oly sokszor megvalljuk a Szentlélekben való hitünket is, amikor kimondjuk, hogy „Hiszek Szentlélekben!”...

Pünkösddel kapcsolatosan legtöbb ember vizuálisan is elképzeli a Szentlélek kitöltetését. Látja maga előtt a tanítványokat, akiknek a fejük fölött ott vannak a kis lángnyelvek. Ezek a lángnyelvek becsaphatnak sokunkat, ha a Szentlélek hatalmát lekicsinyítjük még képzeletben is valamiféle kis tüzes lángocskákra.

Pünkösdkor nem egy kis lángocskát ünneplünk, hanem a Szetlélek hatalmas erejét, mely most is képes emberek életét teljesen megváltoztatni. Ennek ellenére mégis vannak olyanok, akik csak azért jönnek a templomba, hogy egy kis lángocskát vigyenek magukkal, csak egy kis tüzet akarnak, semmi mást... Karácsonykor eljönnek egy kis melegségért, Nagypénteken egy kis áhítatos hangulatért, Húsvétkor egy kis optimizmusért. Egyszer egy lelkész a húsvéti istentisztelet végén állítólag azt mondta a gyülekezetnek: “Kívánok nektek boldog karácsonyi ünnepeket.” És amikor valaki figyelmeztette, hogy tévedett, hiszen húsvét van, a lelkész továbbra is kitartott amellett, hogy nem tévedett, mert tudta, hogy a jelenlévők közül nagyon sokakat csak karácsonykor lát újra. A legtöbben csak egy kis lángocskáért jönnek...mi is csak egy kicsi lángocskát egy kis fájdalomcsillapítót, ami pár órán át legalább tompítja a fájdalmat, de ami alapjában véve nem gyógyít. A jóságnak, a szeretetnek, a tisztaságnak egy pici tüzecskéjét, szikráját, mert kiszikkadtunk már ebben a léleknélküli világban!

És milyen jó, hogy van számunkra egy szent hely, amely azért van fenntartva, hogy még egy ilyen kis lángocskát is elvigyek az igazi nagy tűzből. Ez is valami! De ezen az ünnepen Jézus ennél sokkal többet akar adni: Önmagát adja teljesen ingyen! Nem a javainak gazdag tárházából akar egy kicsit adni, hanem önmagát akarja adni. Ez éppen a pünkösd lényege. Pünkösdkor az derül ki, hogy Jézus nemcsak a tanításait meg az emlékét hagyta ránk, hanem önmagát is, saját élőszemélyét a Szent Lélek által. Erről tudósít a pünkösdi evangélium, amikor ezt mondja: „megteltek mindnyájan Szent Lélekkel!” A Szent Lélek nem más, mint maga Isten, maga Jézus, Aki mint Lélek kilép önmagából és odalép az emberhez, sőt egyenesen belemegy az emberbe! Isten úgy, ahogyan Őt Jézus személyében megismerhettük, egyesülni akar velünk, be akar hatolni bonyolult lényünknek minden részére, a gondolatainkba, érzéseinkbe, szívünkbe, lelkünkbe, át akar hatni, ahogyan a tűz átjárja a vasat. A tanítványok egyszerre azt érezték, hogy mintegy telítve vannak Jézussal, egész életük merőben új töltést kapott, valami olyan mennyei töltést, mint amilyen Jézusban is működött... „Megteltek” - mondja az Írás, és nemcsak egy bizonyos jó érzéssel, hangulattal, áhítattal, örömmel teltek meg, tehát nem valamivel, hanem Valakivel, mégpedig magával Istennel, az élő Jézussal, a Szent Lélekkel!

Gyülekezetünkben az idei év a családok éve. Kérjük, együtt könyörögjön velünk, hogy sok családban így fújjon a pünkösdi szél: hadd töltse meg minél több ember szívét Jézussal.